8.Fejezet:Mitévő legyek?

Sziasztok :) Ne hari, hogy ilyen későn hozom a kövi részt, de egyáltalán nem volt időm, és szerdán a nagyihoz utaztam pár napra, és oly hirtelen jött a nyaralás, hogy nem volt időm írni egy fejezetet sem. Viszont a nagyinál meg nincs, net. Azonban Microsot Word-be megírtam a 8. fejezetemet, ami már itt is van számotokra, kedveskéim.:)) A jövő héten táborba megyek, egészen szombatig, aztán még szombaton esküvőre is, de megpróbálok még a hétvégén hozni egy újabb részt, de nem ígérek semmit! De nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást. ;) 5 komi, 5-6 pipa és hozom a kövit! :)

Jenny nagyon élvezte a vidámparkot. Szinte mindent kipróbált, vettük cukorvattát és popcornt, lőtt egy macit a lövöldében, karikadobálással egy nagy nyalókát nyert, a célba dobással és a vízlövellés pedig újabb jegyeket. Mikor besötétedett, még egyszer utoljára felültünk az óriáskerékre.
                Gyönyörű volt a kilátás, bár a levegő kissé lehűlt és Jen fázni kezdett. Átkaroltam őt és simogatni kezdtem a karját, hogy felmelegedjen. Míg oda fent foltunk, egy srác kiabálni kezdett a földről, de először nem értettem, hogy mit. Ahogy közelebb értünk a talajhoz, egyre élesebben és hangosabban lehetett hallani. A húgomnak kiabált valamit.
                - Jenny, szeretlek!
                - Jézusom. – takarta el a kezével a kilátást a testvérem. Ki ez a gyerek?
                - Jen? Ismered őt?
                - Sajnos.. – mondta idegesen, kissé búslakodva.
                Mikor leértünk, a srác azonnal odarohant hozzánk és Jennyt kérlelte.
                - Jenny, drága. Kérlek, csak egy randit!
                - Ryan, kérlek, hagyj már békén! – kiabált rá.
                - Nem Jenny. Én, tényleg szeretlek, szerelmes vagyok beléd értsd meg. Akár a holdat is lehoznám érted, vagy, vagy levágnám a lábam, kezem, ha kellene. – sorolta esztelenül.
                - Segíts már. – tátogta felém Jenny.
                Mit tegyek én? Egy, nem is ismerem a srácot, kettő, Ő a húgom, nem fogom megengedni, hogy egy ilyen kis… randizzon vele. Még szerencse, hogy Jen nem akarja. Még túl fiatal. Igaz, hogy én ilyen koromban vesztettem el a szüzességem, és az óta megfordult már pár lány az életemben, de egyik sem ér fel Sarah-ig. De ez a helyzet más. Én fiúból vagyok. A húgom pedig lány, és én eléggé érett voltam a koromhoz képest. Nem úgy, mint ez a ficsúr. Hisz még kisfiú!
                - Na jó, figyelj Ryan?  - nem emlékeztem pontosan, minden oly hirtelen történt.
                - Ja. – bökte oda.
                - Ryan. A húgom tabu számodra! És mindenki másra is. Igen, gyönyörű, minden pasi álma lenne, de még kislány, és ha elég érett is lenne, tuti nem engedném meg, hogy egy ilyen gyerekkel szórakozzon, min te. Éretlen vagy és tapasztalatlan. Érted?
                - Igen, értem. De akkor is az enyém lesz. Ha nem is most, de pár év múlva biztosan. Ha kell, örökké várok rád, csak légy az enyém. – fordult újra a lány felé és mondta, szinte már könyörgött.
                - Ryan. Szia. – köszönt el Jenny, mintha mi sem történt volna. Ez az én húgom.

•••••

                - Na, melyik filmre akarsz menni? – kérdeztem, már a mozi előtt állva.
                - A Végtelen szerelemre. – mondta olvadozva. Tudtam, hogy valami ilyesmit választ.
                - Huh. Popcorn vagy nachos?
                - Nachos. És Coca.
                - Jó estét. – köszöntem illedelmesen, mikor sorra kerültünk. – Két jegyet, a Végtelen szerelemre. – adtam le a megrendelést.
                - Hátra, előre vagy középre legyen? – kérdezte az eladónő, aki egy 50 körüli, régimódi, ám elegáns nő. Haja fel volt tűzve kontyba, és egy kék piros ing volt rajta. Gondolom a munkás egyenruha.
                - Középre. – válaszolta a testvérem helyettem. Kissé elbambultam.
                A nő kinyomtatta a jegyeket, 1-1 pecsétet nyomott rá, aláírta, majd odaadta nekünk. Mikor ezzel végeztük, átmentünk a büfés pulthoz. Megrendeltünk a nachost, a popcornt valamint a 2 Coca Colát és már mentünk is be a vetítő terembe.

                Fél 11 volt, mire hazaértünk. Jenny fáradtan huppant le a kanapéra, táskáját maga mellé, a földre dobva. Lerúgta a cipőit és betakarta magát egy vékony takaróval. Itt volt az alkalom, hogy odaadjam neki a tortát.
                Én is levetettem a cipőmet, majd mezítláb átmentem a konyhába, és kivettem a tortát a hűtőből. A fiókban kerestem egy gyertyát, de nem találtam sehol. Bementem a spájzba, hátha ott van, de ott csak egy kis tasakot találtam. Megnéztem, hogy mi lehet az. A gyertya volt, de nem az egyszerű, hagyományos, hanem egy 1-es és egy 4-es. Egy apró üzenet is volt még a tasakban. Tessa írta:

 „Ezeket tedd rá, jobbat nem találtam.”

                Mi az, hogy jobbat nem talált? Ez tökéletesen megfelel. Visszaléptem a konyhapulthoz és beleszúrtam a gyertyákat, majd az öngyújtómmal meggyújtottam azokat.
                - Boldog szülinapot! Boldog szülinapot! Boldog szülinapot, Jenny. Boldog szülinapot. – vonultam be énekelve a tortával a kezemben. Jenny már majdnem aludt, de erre egyből felkelt és tátott szájjal nézte a művemet. Illetve a művünket, hisz Tessa nélkül semmire sem mentem volna.
                A meglepődöttség azonnal kiült az arcára és boldogan fürkészte a tortát.
                - Fújd el. – mondtam lelkesedve.
                - Előtte kívánok. – motyogta csukott szemmel, majd egy nagy levegővétellel elfújta a lobogó lángot. – Köszönöm! Életem legjobb születésnapja volt.– ölelt meg boldogan.
                - Ennek nagyon örülök. Szeretlek húgi. – adtam ez puszit a feje búbjára.

                - Én is szeretlek.

*Sarah szemszöge:

- Sarah, fent vagy? – kiabált Noah, de mintha meg sem hallottam volna, ültem tovább némám, lebénulva a laptop előtt.
                Hogy lehetséges, hogy nem jutottam tovább? És hogy hogy ilyen kevés pontom van? De hisz több mint a felét kapásból tudtam. Ez lehetetlen.
                - Sarah miért nem válaszol? – tört be a szobába, de én még mindig csak a monitort bámultam.
                - Nem jutottam tovább. – suttogtam, alig hallhatóan.
                - Mi a baj? – ült le mellém, valószínű, hogy nem hallotta meg.
                A listára mutattam, pontosan az én soromra. Mikor meglátta, hogy mi van oda írva, megölelt. Sírásban törtem ki, és elhajítottam a laptopot mérgemben, ami nagy koppanással és reccsenéssel ért földet.
                - Nyugodj meg. Sss… - csitítgatott.
                Átkaroltam a derekát és zokogtam. Darabokra törték az álmaimat. Ez az egy szó, NEM, oly erősen hatott az egész szervezetemre, mintha késsel szurkálnának. Nem csak lelkileg sérültem, de a az egész testemre kihatott ez a dolog. Az izmai elgyengültek, és a fejem fájni kezdett. Szédültem. Szemeimből patakként folytak a könnyek, a hangom akadozott, és majd meg fulladtam a sírástól. Fáj.
                Legalább fél órát össze voltam kuporodva a bátyám vigasztaló ölelésében, és meg sem moccantam, csak a sírástól remegtem. Ő egyfolytában simogatott és puszilgatta a fejemet.
                Miután már kissé megnyugodtam, elhúzódtam tőle, letöröltem a könnyeimet és beszélni kezdtem.
                - Noah, mond, hogy lehetséges ez? Hisz annyit tanultam és ismételtem rá. Több mint a felére azonnal tudtam válaszolni, amint megláttam. Mégis hogy történhetett ez meg? – kérdezgettem Őt. Bár feleslegesen, hisz úgyse tudja rá a választ sem én se Ő, se senki. Csupán a tanárok valamint az igazgató úr.
                - Fogalmam sincs. Nem tudom, mit mondjak. Nagyon sajnálom húgi.
                - Hm. Én is. – mondtam egyszerűen magam elé bámulva, az egyik párnára. Egy pontból kiindulva mentem végig az egyik mintán a szememmel és közben gondolkoztam.
                Megcsörrent a telefonom és reflexszerűen azonnal utána nyúltam, még ha nem is volt kedvem beszélni senkivel. Anya volt az.
                - Szia, kincsem. – szólt bele, miután felvettem a telefont.
                - Szia. – köszöntem vissza bánatosan és búslakodva. A hangomon tisztán hallatszott, hogy szomorú vagyok.
                - Édesem, egy rettenetesen nagy dugóba kerültem, de fél óra múlva már biztos otthon leszek. Most le kell tennem, mert valaki hív. Szeretlek, puszi. – és le is tette.
                Eldobtam a telefonom, majd az ablakba ültem. Egy hatalmas ablakom van, ami ki van alakítva olvasó saroknak. Ha rossz kedvem van, vagy ha tanulok, vagy épp olvasok, akkor is mindig oda ülök. Annyira kényelmes és magamnak való kis zug. Imádom.
                Kibámultam az ablakon. Be lehetett látni a város nagy részét. Felnéztem az égre. Már kezdett sötétedni, és az égen szürke esőfelhők gyülekeztek. Pár perccel később apró vízpöttyök jelentek meg az ablakon, sorba egymás után, majd néhány perc alatt már hatalmas cseppekben zúdult az ablakra. Szeretem az eső illatát, és nézni amint az ablakon csorog le, és most illett is a hangulatomhoz.
                Kb. negyed órát ülhettem ott. Noah már rég kiment, most pedig anya jött meg. Nagy kiabálással jelezte. Szokása volt.
                - Hahó, gyerekek. Megjöttem.
                Hallottam egyre élesebben, majd a cipője kopogását is. Jött fölfelé a lépcsőkön, majd - betipegett a szobámba.
                - Kincsem. Ünnepelünk. – nyitott be a szobába, egy üveg pezsgővel a kezében. Mikor a szemébe néztem, elszorult a szívem. Annyira szégyelltem magam.
                - Anya. Nem jutottam be. – mondtam, és újra sírni kezdtem.
                Megtorpant és elhallgatott. Az üveg majdnem kiesett a kezéből és kis híján összeesett.
                - Ez. Mi? Ezt nem mondod komolyan. Megtréfáltál ügye? Te kis huncut. – nevetett zavartan.
                Igen, volt, hogy néha füllentettem és viccelődtem, de ez alkalommal egy csepp vidámság nem volt bennem, nem hogy még viccelődjek.
                - Nem tréfálok, és ha nem hiszed el, nézd meg a saját szemeiddel. Van internet, 03798-as a kódom.
                Már épp ült volna le, hogy felvegye a laptopot, ami még mindig a földön hevert, de ekkor megszólalt a telefonja. Kivette a fekete kézitáskájából, és még mielőtt felvette volna, megnézte, hogy ki tárcsázott. Miután meglátta a nevet, azonnal felém fordult tátott szájjal.
                - Az igazgató az. 

7.Fejezet:Boldog szülinapot!

Tudom, megint ígértem és nem lett belőle semmi szombatra. Mivel most is el kell mennem, ezért amit eddig megírtam kiteszem és ha lesz erőm, még ma megírom a 8.at is! 3 komi, 4-5 pipa és kövi! :) Pusziii<3

*Jai szemszöge:

                Mikor hazaértem, egy kocsi állt a házunk előtt. Csengetett, majd kopogott az ajtón. Az egyen ruhája alapján egy árukihordó volt. Lassan odasétáltam hozzá és beszélgetésbe elegyedtem vele.
                - Jó napot, segíthetek valamiben? – köszörültem meg a torkom, majd szóltam hozzá.
                - Hello. –fordult meg. – Egy csomagot hoztam, Jenny Brooks részére. – olvasta fel a nevet. – itthon van?
                - Nincs, de a bátyja vagyok, szóval átveszem. – válaszoltam és már vettem is el a kisebb becsomagolt dobozt a sráctól, s míg valamiket irkált gyorsan átnéztem őt.
                Mit már említettem, egyenruhában volt. Barna félnadrág és ing. A mellkasán jobb oldalt a neve. Jeremy. Fiatal volt, olyan 18, 20 körüli. Az arca borostás volt az állkapcsánál, a haja fel volt zselézve, rajta egy szintén barna sapkával. Jobb és bal karját tetoválások díszítették. Könnyen kivehető volt egy tigris az alkarján, mikor átnyújtotta a papírokat.
                - Itt írja alá kérem. – mutatott egy pontra a papíron, majd miután aláírtam, elvette a tollat és a hivatalos papírokat és távozott. – Viszont látásra.
                - Csákány. – köszöntem én is, majd a csomaggal a kezemben bementem a lakásba.
                Vajon mi lehet ez? Volt rajta egy kártya. Megnéztem.

„Nagyon boldog születésnapot kicsikém. Puszi, Anya.”

                Basszus. Hisz ma van Jenny szülinapja. Teljesen kiment a fejemből. El kell ugranom, venni valamit neki. De mégis mit?
                Hosszú gondolkodás után végül úgy döntöttem, hogy elviszem vacsorázni, aztán még valahova, ahová akarna. Remélem, megfelel neki.
                A konyha asztalra raktam anya ajándékát, hogy Jenny meglássa, mikor hazaér, majd a konyhapulthoz álltam és elszedtem néhány dolgot a sütéshez. Elhatároztam, hogy sütök egy tortát, bár még sosem próbáltam, de most bátran rászántam magam. Előkaptam a sütőformát, tojás, cukor, liszt, vaj stb. Felszaladtam az internetre, hogy keressek egy receptet. Egyszerű csokis vaníliás tortát csinálok.
                Elkezdtem munkálkodni, de nagyon nem ment. Most előbb a cukrot vagy a lisztet? A tojásnak a fehérje? Vagy a sárgája? Most melyik?
                - Na jó, ez nem megy nekem. – dobtam el a fakanalat idegesen, majd azonnal a telefonom után nyúltam. Kikerestem Tessa számár és már tárcsáztam is.
                Tessa Holat egy régi barátom. Még általánosba ismertem meg és az óta tartjuk a kapcsolatot és szinte minden héten találkozunk. Mondhatni, Ő a legjobb barátnőm. Igen, lányból van, és soha semmi érzelmi kapcsolat nem volt közöttünk. Nagyon szeretem őt és csípem a buráját, ennyi. Akibe igazán szerelmes vagyok az Sarah.
                Tessa eredetileg Tennessee-ben élt, de még kicsi lány volt mikor New Yorkba költöztek. Az apja a Chanel üzletlánc igazgatóhelyettese lett így ide kellett költözniük, a távolság miatt. Akkor ismertem meg Tessát és az óta is nagyon jó barátok vagyunk. Bár a családja eléggé puccos, ellenben vele. Egy igazi lázadó típus, tetkókkal és piercingekkel, valamint fültágítóval. Már az általánosban is telerajzolgatta a kezét alkoholos filccel, mert azt akarta, hogy legyen „tetoválása”.

És bár vadóc, de Ő süti a legjobb tortákat. Ezért is kérem meg Őt, hogy segítsen. Tudom, meg lehetne oldani egyszerű üzleti vagy cukrászdai tortával, de az mind eléggé mű. Saját készítésűt akarok csinálni a húgomnak, és ez meg is lesz.
Néhány sípolás után végül felvette a telefont és vidáman beleszólt.
- Csaó Jai, mizu? Rég beszéltünk.
- Tessa, nagy szükségem van rád. – tértem azonnal a lényegre. – Mond, hogy ráérsz.
- Hát most épp ráérek pár óráig. Miről lenne szó?
- Torta.
- Megyek! –vágta rá azonnal. – De kinek?
- A tesómnak. Ma van szülinapja, és én akarom megsütni. Már elkezdtem, de ez nem megy nekem. – zsémbelődtem.
- Hm. Ezt eddig is tudtuk, Brooks. – nevetett.
- Ha ha. Na akkor átjössz?
- Hogyne, mit kéne vinnem? Milyen torta?
- Csoki vanília. Jó lesz?
- Persze. Viszek epret és teszünk bele azt is. –mondta, s közben írt egy listát. Lehetett hallani, ahogy húzza a ceruzát a papíron.
- Siess. – szóltam még utoljára, majd letettem.
Felszaladtam az emeletre átöltözni egy itthoniasabb ruhába, hogy ne koszoljam össze magam. Egy fekete pólót és egy drapp félnadrágot vettem fel. Miközben öltözködtem, eszembe jutott Sarah. Mint mindig, ma is gyönyörű volt és nagyon csinos. Bár eléggé rockos és hipster stílusú, de nagyon illik neki a szoknya. Gyakrabban kéne hordania. Remélem, ha egyszer elmegyünk randizni, abban jön. Míg ezen gondolkodtam, átfutott az agyamon néhány, kissé erotikusabb, gondolat. De azonnal ki kergettem őket onnan. Nem gondolhatok ilyenekre. Ő más, és nem ilyet érdemel. Csengettek. Leszaladtam a lépcsőn, majd egy ugrással az előszobában termettem. Kinyitottam az ajtót és Tess, azonnal berohant rajtad, egyenesen a konyhába. - Na szóval, kezdjük is. – pakolt le. - Mi az, már meg sem ölelsz? – néztem rá csodálkozva, kitárt karokkal. Mindig, mikor találkoztunk első dolga volt, hogy megölelt. - Dehogynem. – ugrott a nyakamba, szinte megfujtott, de boldogan öleltem vissza. - Jó, most már kezdhessük. – engedtem el és megnéztem miket hozott. Két szatyor állt az asztalon tele alapanyagokkal és kiegészítő díszekkel. - Hoz egy nagy tálat, tejet, cukrot, lisztet és a tojásokat. A többi nálam van. – magyarázta és én engedelmeskedtem. Szépen haladtunk mindennel. Megsütöttük a piskótát, ami kakaós lett csoki darabokkal, aztán elkészítettük a vaníliás tejszínes krémet, amibe pedig apró, de egész szem epret szórtunk. Miután elkészült a piskóta és a töltelék is, egyberaktuk. Sütögetés közben jókat nevettünk és szórakoztunk. Egymást hajigáltuk a sütivel, és a kimaradt részekkel. Még a plafonra is került. Nagyon jól szórakoztunk és közben zenét hallgattunk, méghozzá Linkin Parkot és Nirvana-t. Tessa kedvence az LP, enyém pedig a Nirvana, így nem választhattunk mást. Csak azt akartuk hallgatni. Pár perc alatt, kikevert egy csokis krémet, amit majd a torta oldalára ken, és míg az hűlt, olvasztott főző csokit vajjal, gőz fölött. Gondolom ez szintén a díszítésre lesz. Meg kellett várni, hogy kissé kihűljön az olvasztott csoki is, majd egy vastagabb zacskóba töltött a csokiból, ami már kissé besűrűsödött, az egyik sarkot kinyírta, és a zsírpapírra kicsi kacskaringós mintákat rajzolt. Miután ezzel kész lett, kivette a hűtőből a tortát, és az oldalát beborította a csokis krémmel, majd a táskából elővett két doboz epret. Alaposan megmosta a gyümölcsöket és kitette egy törlőkendőre, hogy lecsurogjon a víz. Az olvasztott csokoládéból csurgatott a torta tetejére és a nagy szem epreket szépen sorban „ráragasztotta” a csoki segítségével. Miután ezzel elkészült, a kacskaringós mintákat óvatosan lehúzta a papírról és az eprek közé szurkálta. Elővett a szekrényből egy torta állványt, és rárakta a tortát. - Kész. – mondta büszkén. - Király vagy. Köszönöm. – öleltem meg és egy nyálas vicces puszit adtam az arcára, amitől undorodni és nevetni kezdett. - Fuj, te. Utállak. – kacagott és ellökött magától. - Hálám sírodig kerget majd. – fokoztam. - Vicces vagy. – öltötte rám a nyelvét, majd leült az egyik székre. – Amúgy mesélj, mi újság veled mostanság? Rég dumáltunk. - Ja. Tudod, meséltem arról a lányról neked, Sarah. – kezdtem bele. - Ig, persze. Nem lehet nem emlékezni erre, a kis szerelmes. – csücsörített felém majd belecsípett az arcomba, ahogy az öreg nénikék szokták. - Nem is! Nagy szerelmes. – mosolyogtam huncutul, kissé úgy, mintha be lennék szívva. - Na nyögd ki mi is volt. - Hát. Egyik nap összeütköztünk, szó szerint. – nevettem visszagondolva a balesetünkre. – És aztán meghívtam kajálni, meg beszélgettünk kicsit. - Azta. – nézett elkerekedett szemekkel. – És nem menekült el a csaj? – röhögött. - Képzeld, nem. – fintorogtam és elnevettem magam. Ekkor ajtónyitódást hallottam és kinéztem az előszobába. - Szia Jai. - Jenny? Te meg mit keresel itthon? – néztem megdöbbenten. Hátra fordultam Tessa felé, jelezve, hogy rejtse el a tortát. Csak este akarom odaadni neki. - Hamarabb végeztünk, és a tanárnő elengedett. – magyarázta, s közben ledobta a táskáját és a cipőjét. - És mivel jöttél haza? - Egyik csaj anyukája hozott. Ők is errefelé laknak és felajánlotta, hogy elhoz. - Értem. - Ki van itt? – nézett a konyha felé, majd elindult - Szia Jenny. Tessa vagyok. – kiabált ki a lány. - Tessa? Ezer éve nem láttalak. – futott a helységbe, és megölelte a lányt. - Hogy vagy kislány? Tetkód mikor lesz már. – csípett az oldalába. - Soká. – vágtam rá egyből, apaiasan. - Ne hallgass rá. 1-2 és tuti meg lesz az első. – kacsintott és töltött magának inni, majd leült az asztalhoz. Ekkor vette észre a csomagot. – Hát ez? - Anyától van. – mondtam. A lány szinte szétszaggatta a dobozt, olyan gyorsan bontotta ki és vette ki az ékszerdobozt, ami egyben fényképalbum is volt. - Wá. – kiabált örömében. – Erre vártam egy éve. – ölelte át a dobozt és mosolya füléig ért. - Boldog szülinapot Jen. – lépett hozzá Tessa és egy apró csomagot nyújtott át neki, egy ölelés és két puszi mellett. A húgom kibontotta a tasakot, amiben egy halálfejes és egy keresztes fülbevaló volt. - Köszönöm. – mosolyogott aranyosan és bele is tette az ékszertartóba. - Húgi. – léptem elé a tarkóm vakargatva zavaromban. – Én nem vettem semmit, de arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová csak mi ketten. Cirkusz, mozi, színház, koncert, vacsi, bármi. – soroltam. A lánynak felcsillant a szeme. Gondolom valamit tervezett, de vagy nem tudta megvalósítani vagy inkább elfelejtette. - Ma adják ki azt a filmet, amit nagyon vártam. Esetleg elvinnél rá? – ugrándozott. – És még a vidámparkban sem voltam. – jutott eszébe. - Ne csessz! Komolyan nem voltál ott? – nézett rá majd rám Tessa. – Jai! Kötelező elvinned oda a testvéredet, és itt van rá a megfelelő alkalom. – ajánlotta. – De nekem most mennem kell, jó szórakozást estére és nyugodtan foszd ki a pénzéből. – kacsintott a lányra, majd mindkettőnket megölelt és már ment is az ajtó felé. - Jó légy Tess. – kiabáltam utána. - Na, mikor indulunk? – ugrándozott izgatottan Jenny. - Először is át kell öltöznöm, és neked is, és mehetünk is. – mondtam és felrohantam az emeletre. ••••• - Na, szóval. Először óriáskerék, aztán hullámvasút, dodzsem, az a nagy hajó, és az óriás körhinta. – mutogatott körbe, hogy miket akar csinálni. Sokba fog ez nekem kerülni. - De ugye nekem nem kell mindenre felmenni? - De igen! Légysziiii. Csak úgy buli. – kérlelt boci szemekkel. - Na jó, de akkor az XXL-re felülsz velem. – alkudoztam. - Oké, az melyik? – kérdezte boldogan, mire én a kedvencemre mutattam. - Íme. - mosolyogtam boldogan.

        - Te meg akarsz ölni? – nézett végig a magas erődítményen.
        - Én ugyan nem. Na gyere. – és már húztam is.

6.Fejezet:David

Tubicáák :* Ne hari hogy csak most van egy újabb rész, de a komik se jöttek össze, és volt néhány dolgom a minap. Viszont íme a 6. fejezet. Remélem elnyeri a tetszéseteket! :) 5-6 lájk és legalább 3 kommentet kaparjatok össze(persze enyémen kívül), és kapjátok a kövi rééészt. Ehhez pedig jó olvasást. :)
U.i.: (ugyan az mint mindig) komizni, feliratkozni, pipázni tessék! Valamint terjeszteni a blogot! pusziii xx.

*Jai szemszöge:
Miután Sarah beszaladt az iskola épületébe, idegesen belecsaptam az öklömmel a levegőbe. Miért csinálja ezt velem? Azt hiszem félreismertem. Vagy mégse? Tudom, milyen fontos ez a teszt, de ennyire nem reagálhatja túl. Talán én vagyok túl szerelmes? Nem tudom.
Elindultam hazafelé. Jennyt már kitettem a próbán, lényegében azért jöttem el otthonról, csak aztán eszembe jutott a vizsga, és úgy döntöttem, eljövök, meglepem Saraht. De nem ez volt a legjobb ötletem.
Már épp léptem volna a kocsimhoz, amit már megjavítottak, de ekkor valaki megragadta a hátam hátulról és hátrarántott. Majdnem elestem.
- Ki vagy te? – szólított le egy srác.
- Ezt nekem kéne kérdeznem. És egyénként mi okod volt, hogy ráncigálj?
- Flörtölgettél a csajommal. Ezt nem tűröm. – vicsorgott rám.
Végignéztem a srácon. Rövid haj, fülében piercing. Egy ujjatlan fekete felső volt rajta és egy szakadt farmer. Körszakálla szőkés barnás, akár csak a haja.

- A csajoddal? – szóltam vissza. - Mégis ki az?

- Sarah. Ki más?
- Sarah?! – szóval ő David. Egy pillanatra megtorpantam, és majdnem pofon vágtam, de nagy balhé lett volna belőle így türtőztettem magam.
- Ja, szóval hogy jössz te ahhoz, hogy a csajommal flörtölgess meg ölelkezz, hm?
- Ide figyelj, tudtommal megcsaltad néhány napja. – kiabáltam a pofájába. Még van képe azt mondani, hogy a csaja?
- És akkor mi van? Megbeszéltük a dolgokat, és megbocsájtott a kislány.
  - Hogy merészelsz így beszélni róla, te rohadék? – emeltem a kezem, és már majdnem ütöttem, de arra jött egy ismerős néni, így leraktam, még mielőtt meglátna.
- Rohadék? Mit képzelsz magadról te kis senkiházi? Ha még egyszer meglátlak a barátnőm közelében, esküszöm, kinyírlak.  – fenyegetőzött. Nem féltem tőle, de azt sem akartam, hogy Sarahnak valami baja essen.
- Na jó. Nem érdekel, mit mondasz, de ajánlom, hogy vigyázz rá, mert ha nem akkor én nyírlak ki téged! – mondtam egyenesen a szemébe, majd megfordultam és beszálltam a kocsimba.
A szélvédőn át láttam amint a srác visszasétál az iskola irányába. Remélem, semmi őrültséget nem csinál majd. Aggódom Sarahért. Mi lesz ha mégis bántja őt?  Értesítenem kell, hogy legyen óvatos. Veszélyben van.

*Sarah szemszöge:

- Hölgyeim és Uraim. A vizsga véget ért. Tegyék le a tollakat. – szólt az igazgató, mire mindenki szinte egyszerre helyezte az asztal szélére az írószert.
Az egyik tanár szépen sorba összeszedte mindenkitől a tesztlapokat, majd a tanári asztalra helyezte azokat. Az igazgató úr újra beszélni kezdett.
- Remélem mindenkinek sikerült, és jövőre találkozunk. Az eredményeket ma este 17:00-kor feltesszük az internetre. A kódszámotok alapján keressétek ki saját teljesítményeket eredményét. Akinek sikerült, annak gratulálok és a következő évben találkozunk. Viszont aki nem járt sikerrel, elbocsájtjuk az egyetemről. Ezennel véglegesen véget ért ez az év. Kellemes vakációt és további szép napot mindannyiuknak. Viszont látásra. – fejezte be, majd a másik két tanár társaságában, akik a két osztálynak tanítják a zeneismeretet, kisétáltak a teremből a tesztlapokkal a kezükben.

•••••

        - Haló? Anya tudsz beszélni? – szóltam a telefonba. Miután kijöttünk a teremből azonnal félrevonultam és felhívtam Őt.
- Sarah. Igen tudok, na mondjad mi volt? – kérdezte izgatottan.
- Hát, úgy gondolom jól sikerült. Legalább is remélem. Este ötkor teszik fel az eredményeket. – meséltem.
- Értem, szóval este ünnepelhetünk. – ujjongott.
- Ne bízd el magad. – mondtam lazán. Kicsit félek, hogy mégsem vettek fel.
- Ugyan, aranyom. Tuti biztos, hogy sikerült. Ügyes lány vagy.  – biztatott.
- Ezt csak azért mondod, mert az anyám vagy.
- Nem, ezt azért mondom, mert ismerlek és tudom mire vagy képes.
Ez megmosolyogtatott.
- Szeretlek kislányom. – mondta és hangján már hallottam, hogy pityereg.
- Anya, ne. Kérlek! Nehogy elkezdj sírni. Most inkább leteszem. Még felhívom apát is.
- Rendben. Üdvözlöm őt, utoljára tegnap beszéltem vele.
- Átadom. Szeretlek anya, szia. – köszöntem el és letettem a telefont, majd azon nyomban kikerestem apa számát és tárcsáztam.
Vártam pár másodpercet. Kicsengett, de nem vette fel. Majd később még megpróbálom.
Miután mindenkitől elköszöntem, elindultam a kijárat felé, de még mielőtt kimentem volna a hatalmas plasztik üvegajtókon, az ablakon át megláttam Davidet. Végig itt várt rám? Most mi tegyek? Te jó ég, ha kimegyek és beszélek vele, tuti rossz vége lesz. Ki kell találnom valamit.
Leültem az egyik fotelba, egy nagy virág mögé, hogy meg ne lásson és gondolkodni kezdtem, mit kéne tennem. Az is eszembe jutott, hogy kimegyek a hátsó ajtón, de azt csak a személyzet, valamint a tanárok használhatják. Vagy mi lenne, ha kiosonnék? De biztosan észrevenne. Végül, azaz ötlet mellett maradtam, hogy felhívom Noaht, hogy jöjjön el értem, és Ő majd segít valahogy kijutni, biztonságban.
Volt már alkalom, hogy David megütött, és kisebb nagyobb zúzódások maradtak a testemen. Még most is van egy friss az oldalam környékén. De ezt csak páran tudják, köztük Noah is. A testvérem egyszer már fel akarta jelenteni, de nem lett volna bizonyíték, mivel addigra elmúlt a seb. És most jön a kérdés, hogy miért nem hagytam el őt? Azért, mert azt mondta, hogy megváltozik. És én voltam olyan naiv, hogy el is hittem és lám mi lett belőle? További zúzódások és még ráadásul meg is csalt. Pompás.
Újra előkotortam a telefonom és tárcsáztam Noah számát. A második sípolás után felvette.
- Szia Sarah. Na hogy ment? – szólt azonnal bele.
- Noah, segítened kell! – mondtam kétségbeesetten.
- Mi a baj hugi? – rémülten szólt vissza.
- David itt van. Mikor te elmentél, Ő akkor jött.
- Hogy mi csoda? Azonnal megyek érted.
- Kérlek, siess. – szóltam, de addigra már letette.
Míg Noah úton volt felém, addig írtam egy smst Jainek. Ez állt benne:

„Ne haragudj, hogy megint úgy leráztalak, de nem tehettem mást. Egy, mert tényleg fontos ez a vizsga, és kettő, mert mikor megöleltelek megláttam az exemet és megijedtem. Ígérem, kárpótollak valamivel. Majd írj. Sarah xx”

Miután elküldtem, elmentem a mosdóba. Elvégeztem a dolgom, majd megmostam az arcomat. Óvatosan törölgettem, nehogy elkenjem a sminkemet. Belenéztem az oldalán virágokkal díszített hatalmas tükörbe és megigazítottam a hajam és az öltözékem, majd visszatértem az iskola óriási halljába. Ez volt az egyik kedvenc helyem az épületben. Tágas ablakok, gyönyörű virágok, kellemes társaság. Mindig volt kivel beszélnem, ám most alig voltak. A recepción ült Kara, akivel nagyon jóba lettem a 2 év alatt, azonban most nagyon a telefonra volt tapadva, így nem akartam őt zavarni. Amit Őt néztem, elgondolkodtam, hogy vajon az Ő élete milyen lehet? Talán ilyen zsúfolt, mint az enyém, vagy lazábbra veszi a dolgokat és folyton telefonál és rágózik? Erre talán sosem tudom meg a választ.

         Ajtónyitódást hallottam, így oda fordítottam a fejem, hogy megnézzem ki az. Noah jött meg.  Azonnal felpattantam a fotelből, és odaszaladtam hozzá.

- Végre itt vagy. – ugrottam a nyakába és szorosan megöleltem. Végre biztonságban éreztem magam. 

- Ne aggódj. Nem lesz semmi baj. Gyere, valahogy kiosonunk. Engem most nem vett észre, lehet, hogy kifelé sem vesz észre minket. – vázolta a helyzetet, majd átkarolta a nyakam és indult kifelé. 

Mikor kiléptünk az ajtón, azonnal ránéztem Davidre, aki épp az utcán bóklászó népet figyelte. Gyors, de biztos léptekkel haladtunk a kocsi felé, amikor valaki megragadt a kezem és megrántott. Ijedtségemben majdnem elvesztettem az egyensúlyom, és bár nehezen, de mégis sikerült megtartanom azt. David nézett egyenesen a szemembe, mikor kiegyenesedtem és szinte könyörögve kezdett beszéli nekem.

- Sarah, kérlek. Beszélnem kell veled. 

- Engedj el te rohadék, utállak. – kiabáltam rá és próbáltam kiszabadulni a szorításából.

- Nem, addig nem engedlek, míg meg nem hallgatsz. – kiabált vissza és erősebbre vette a szorítást, amitől majdnem a földre csuklottam, fájdalmamban. 

- David, most azonnal ereszd el a karját! – kiabált rá Noah, és a keze felé nyúlt, de David még egyet rántott rajtam, amitől leestem a földre és beütöttem a térdem, ami vérezni kezdett. Sírásban törtem ki. 

- Sarah, ne haragudj. – guggolt le mellém ijedten, de én eltaszítottam magamtól. 

- Tűnj innen! Bántalmaztál, megcsaltál, most újra kínzol. Eddig tűrtem, de betelt a pohár. Ha még egyszer hozzám mersz érni, vagy csak szólni, feljelentelek! – ordibáltam a pofájába, s közben Noah segítségével feltápászkodtam és bicegve megindultam a kocsi felé. 

- Húzz már innen David! – kiabált még rá a bátyám, de lenyugtattam.

- Hagyjad, nincs értelme. Ez egy idióta seggfej. Utálom. – hadartam, és beszálltam a kocsiba. 

- Jól vagy? – ült az ülésre Noah, és aggódóan megsimogatta a fejem. 

- Igen, csak a térdem. – nyúltam az említett testrészemhez és felsziszegtem. Csípett és égetett. 

- Elviszlek a kórházba, ott rendbe teszik.

- Ne! Csak azt ne! Nem akarok még oda is elmenni. Elég már ebből a napból. – szipogtam még mindig. 

- Rendben, akkor otthon ellássuk. – mondta közben beindította a kocsit, s elindult.

Otthon, azonnal rohantunk a konyhába. A bátyám benedvesített egy törlőkendőt és óvatosan lemosta a vért, és kitisztította a sebet. Egy másik kendőre öntött egy kevés pálinkát, majd rányomta a sebre, amitől hatalmasat sikítottam. Még jobban égetett és csípett, szinte már marta az alkohol. 

Az egyik szekrényből elővette az elsősegély dobozt. Kivette a hintőport és a fáslit, majd beporozta és rákötötte a kötést. Így már kissé kellemesebb érzést nyújtott. 

- Hugi, most felviszlek a szobádba és szépen pihenni fogsz, megértetted? A vizsgák letudva, van időd mindenre, rendben? – mosolygott aranyosan.

- Rendben, de előtte még tölts nekem valamit inni, kérlek. – köhögtem. A torkom teljesen kiszáradt már. 

Noah töltött nekem egy pohár narancslevet, a kezembe adta, majd felkapott, mint a menyasszonyokat, és felvitt a szobámba. A lépcsőn kissé nehézkesen és lassabban haladt. Amióta fertőtlenítette a sebet, még jobban fáj, és ha csak megmozdítom, megszakadok. 

Segítettem neki kinyitni az ajtót, majd ő könnyedén lerakott az ágyra, és besötétített a szobában. Felkapcsoltam az éjjeli lámpám, az ágyra húztam a laptopom és kortyoltam a poharamból. 

- Pihend ki magad. Anyáékat pedig bízd rám. – simogatta meg a nem fájós lábam és felállt. 

- Köszönöm. – mosolyogtam, majd újra kortyoltam az üdítőből. 

Noah kiment, én pedig levetettem a ruháimat. Szerencsére sem a szoknyára sem a zakóra nem került vér. Az ágyra volt dobva a pizsama pólóm, amin egy „free hugs” felirat volt, fekete alapon, pink betűkkel. Egyik kedven pólóm volt, de már elég kopott, így befogtam alváshoz. Felkaptam magamra, majd betakaróztam és a kezembe vettem a telefont. Megnéztem az időt. 12:30. A hasam korogni kezdett. 

- Noah! Éhes vagyok! – kiabáltam el magam, hátha meghallja és hoz nekem valami harapnivalót.

- Viszek valamit. – kiabált vissza, örömömre. Nem akarom ugráltatni, de tényleg éhes vagyok, és mire lebicegnék, a pizza futár is 2x kiérne. 

Míg ő csinált valamit nekem, úgy döntöttem felhívom Jait. Épp nyúltam a telefonért újra, mikor megcsörrent. Megnéztem a kijelzőt és Jai neve villogott rajta. Akaratlanul is elmosolyodtam és boldogan felvettem a telefont. 

- Sarah? Minden rendben? Nem esett bajod? – kérdései záporként értek. 

- Jai. Örülök, hogy hívtál. Már én is akartalak. –vallottam be. – Semmi sincs rendben. Daviddel találkoztam és veszekedtünk. Még szerencse, hogy ott volt a bátyám és nem lett nagyobb bajom. – magyaráztam.

- Bajod? Jézusom, mit csinált az a barom? – kérdezte idegesen. Basszus, elszóltam magam. Pedig nem akartam, hogy megtudja.

- Semmi komoly. Megszorította a kezem, én a földre estem és bevertem a térdem. Most az ágyban fekszem és pihenek. Nem nagyon tudok mást csinálni. – meséltem bánatosan. 

- Óh, Istenem. – szólt sajnálkozva. – Ha ott lettem volna, meg tudtalak volna védeni. 

- Jai, nem hogy magad hibáztatod ez miatt! Nem a te hibád. É voltam a hülye, hogy összejöttem egy ilyen alakkal. – idegeskedtem.

- Senki sem hibás. Egyedül az a köcsög. Annyira sajnállak. – mondta bánatosan.

- Aranyos vagy, de sajnálj. 

- Mikor láthatlak legközelebb?

- Féltem ettől a kérdéstől. Nem számítottam erre a sebre, így nehéz megmondani. Nem tudom mikor. 1 hét múlva, talán 2.

- Mi?! Addig nem bírom ki. – hogy micsoda? Összezavarodtam. – Figyelj, nem akarok tolakodó lenni, de nem lehetséges, hogy valamikor találkozzunk. Úgy értem, hogy hamarabb.

- Most arra célzol, hogy eljönnél hozzánk?

- Igen. Tudom, túl korai lenne, de látni szeretnélek, és segíteni neked. 

A hangjából ítélve komolyan gondolta. Nem tudom, mit tegyek. Nagyon örülnék, ha itt lenne, de ahogy Ő is mondta, még túl korai. Alig ismerem. Habár, akár azért is eljöhet, hogy ismerkedjünk. Jó lenne valakivel beszélgetni. Seleena még nincs itthon, szóval rá most nem számíthatok. A többiek pedig még nem voltak nálunk. Talán Jai lehetne a következő, akit beengedek a magán szférámba. 

- Tetszik az ötlet, erre még visszatértünk. – mondtam.

- Jól van, ennek örülök. De ne haragudj, most el kell mennem a testvéremért. Majd hívlak.

- Rendben, jó légy.

- Te is, és vigyázz magadra. Szia Sarah. – köszönt el.

Leraktam a telefont az ágyamra, és ekkor benyitottak. Noah volt az, a kezében egy tálcával. Már messziről megéreztem az illatát. Sajtos makaróni. 

- Jó étvágyat. – ült le az ágyra és elém tette a tálcát.

Egyből elkezdtem enni. A gyomrom korgása lassan elmúlt, a finom ebédnek hála. Noah folyton ezt csinálja nekem, mikor megkérem, hogy főzzön. És sosem rontja el. Mindig ugyan olyan finom. 

- Köszönöm. – mondtam teli szájjal, mikor észrevettem, hogy figyel.

- Szívesen, de ne szokd meg. Nem fogsz ugráltatni. – nevetett.

- Nem állt szándékomban. – nevettem én is, majd befaltam az utolsó darab makarónit és visszaadtam a tálcát.

- Finom volt?

- Te is tudod, hogy imádom a főzted. – nyomtam egy puszit az arcára, majd hátradőltem a sok párnába.

- Igen, tudom. – mosolygott.

- Azt hiszem, alszom egyet. Aztán ötkor felkelek megnézni az eredményeket. –magyaráztam s közben már helyezkedtem el. 

- Álmodj szépeket. – mondta, egy homlok puszihoz mellékelve és kiment a szobából.

Beállítottam az ébresztőt pontosan 5 órára, lekapcsoltam a kislámpát és belemélyedtem a párnákba. Pár perc alatt el is fogott az álom és elaludtam. 

Pontban ötkor felriadtam az ébresztőre. Felnyitottam a laptopom, minél gyorsabban, s míg bekapcsolt dörzsölgettem a szemeimet. Alig vártam, hogy megnézhessem, tovább e jutottam vagy nem. Nagyon izgatott voltam. Mikor bekapcsolt a gép, azonnal rámentem a netre, kikerestem az oldalt és rákattintottam a „Vizsga tesztek eredményei” fülre. Kikerestem a kódom és végignéztem a soromat. Csak bámultam a képernyőt és halkan kimondtam:

- Nem jutottam tovább…

5.Fejezet:A vizsga

Sziasztok! :) Ne haragudjatok, hogy tegnap nem hoztam az 5. részt, de nagyon fáradt voltam. Kárpótlásul, ma egy hosszabb fejezetet írtam nektek! Remélhetőleg tetszeni fog. :) 3-4 komment után jön a következő rész, remélem összejön, ugyanis eddig csak néhány ember szorgoskodott. Feliratkozni és megosztani még mindig ér ;)
Jó olvasást. <3

*Sarah szemszöge:

                Ma lesz a vizsgám. Reggel rémálmomból felriadva keltem. Szörnyű volt és teljesen leizzadtam. Az álom arról szólt, hogy megbuktam a vizsgán és a következményeiről. Beszaladtam a fürdőbe, és azonnal megmostam az arcom jéghideg vízzel, de nem segített. Levetkőztem, beleálltam a kádba és megeresztettem a csapot, amiből először lassan csorgott a langyos víz. Míg a cseppek végigjárták minden egyes porcikámat, egyfolytában a vizsga járt a fejemben. Nagyon remélem, hogy sikerül, és tovább tanulhatok az egyetemen.
                Miután lezuhanyoztam, magam köré tekertem a törölközőt, a hajamat turbánba csavartam, a fogkefére nyomtam a kedvenc mentolos Colgatemből és míg a ruháimat válogattam össze, a fogam mostam. Nem tudtam, mit vegyek fel. Nem lehet túl kihívó, se laza. Elegánsnak, mégis csinosnak kell lennem.  Hosszú gondolkodás után végül a fekete rakott szoknyámnál kötöttem ki, egy hozzá illő puncsos-narancsos toppal és egy fehér zakóval, amit még a nagyitól kaptam a 18. szülinapomra. Azóta is imádom, és mindig felveszem, ha ilyen alkalmak vannak.
                A nagymama meghalt a 18. szülinapom után 2 hónappal. Teljesen magamba voltam esve. Nagyon szerettem őt, és folyton nála lógtam hétvégéken, és volt mikor gimiben épp rossz napom volt, elmentem hozzá. Olyankor kint ültünk a verandán és teát, vagy limonádét szürcsölgettünk, közben pletykáztunk és nevetgéltünk. Imádtam, hogy bár már idős volt, a körmeit folyton kifestette. Volt mikor erős piros volt, vagy mintás. Nekem is folyton ő csinálta meg, és csak dicsérni tudták, bárkinek mutattam is. Nagyon hiányzik.
                Az emlékek egy kissé benedvesítették szemeimet, de nem akartam sírni, így gyorsan megtöröltem és tovább folytattam a válogatást.
                Az összeállításhoz egy fehér kézitáskát választottam, valamint a kedvenc Gucci cipőmet és egy nyakláncot.

Hajamat kibontottam a turbánból és kifésültem, majd megszárítottam. Ha frissen van megszáradva, egy kissé hullámos. Így hagytam, csak két oldalt tűztem el hullámcsattal. Arcomra halovány, de mutatós, kissé füstös hatású sminket raktam. A fülembe egy apró Swarovski fülbevalót szúrtam, és felvettem a ruháimat. A cipőt még nem, előtte összepakoltam a szükséges dolgokat, majd lementem a konyhába.
                Anya a nappaliban ült egy köntösben, kávéval a kezében és a legújabb Vogue számot olvasgatta. Kicsit meglepődtem, azt hittem még nincs itthon, de ezek szerint az éjjel érkezhetett. Odaszökkentem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára, mire elmosolyodott.
                - Hogy érzed magad, kincsem?
                - Eléggé izgulom, de te hogy kerülsz ide? Nem az volt, hogy holnap jössz?
                - De igen, de gyorsan befejeztük a munkát, így hamarabb elengedtek minket.
                - Oh, értem. Van valami kész kaja? – kérdeztem, közben a konyha felé vettem az irányt.
                - Valamit készíts magadnak. Nem csináltam semmit, ne haragudj. – szólt vissza anya, de közben tovább bújta a magazint.
                - Csodás. – morogtam, majd elővettem a pirítót és beraktam 2 szelet tószt kenyeret.
                Míg azok sültek, öntöttem egy pohár narancslevet és leültem az asztalhoz és a telefonom-babráltam. Közben Noah is felkelt és hátulról átkarolt.
                - Jó reggelt hugi. Ha gondolod, elvihetlek a suliba, úgy is van arra dolgom. – mondta aranyosan, közben ásított egyet.
                - Megtennéd? – néztem rá mosolyogva, majd egy puszit adtam neki és felálltam, hogy kivegyem a kenyeret a pirítóból.
                - Hát persze. Tudom, hogy mennyire ideges vagy, szóval ez alap. – kacsintott rám és ő is betett 2 kenyeret a gépezetbe.
                - Köszönöm. – mosolyogtam rá, majd az egyik kenyere megkentem vajjal és tettem rá egy lapsajtot, a másikra pedig barackdzsemet raktam.
                Egy bögrébe öntöttem két korty kávét, majd leültem az asztalhoz, és befaltam a kenyereket és a kávét.

•••••

                - Siess már Noah! – kiabáltam a bátyámnak, már a kocsiban ülve. Azzal az okos fejével, a kocsi kulcsokat persze, hogy nem hozta magával. Még ezzel is kell húzni az időt.
                - Nyugi, már itt is vagyok. – ugort az ülésre és beindította a kocsit.
                A megengedett sebességben kellett mennünk, mert ma reggel csak úgy hemzsegtek a rendőrök, akár a méhek tavasszal. Nagyon ideges lettem, mivel már csak 1 órám volt, hogy odaérjek. Fél órával a kezdés előtt ott kellett lennünk.
                Már közel voltunk a célhoz, mikor egy nagy dugóba kerültünk a Brooklyn hídon. Nagyon ideges lettem és pánikba estem.
                - Sarah, nyugodj le. – fogott le Noah, és mélyen a szemembe nézett. – Nem lesz semmi gond. Időben oda fogsz érni, megígérem! Valahogy kikeveredünk innen. – mondta, s közben körbenézett, hogyan tudnánk kijutni a dugóból. De sehogy.
                - Nem, Noah elmegyek. Átszaladok a kocsik között, és fogok egy taxit.
                - Biztos vagy benne?
                - Nincs más választásom. Nem akarok elkésni és nem is fogok. – több sem kellett nekem, kipattantam a kocsiból és az autók közt szlalomozva eljutottam a híd végéig. Lefutottam az utcára, már amennyire bírtam a magas sarkúban, és 2 perc alatt fogtam egy taxit. Behuppantam a kocsiba és már mondtam is a címet, ahová kérem a fuvart.
                - Jó napot, a Juilliard Egyetemhez, köszönöm.
                - Sürgős?
                - Igen, kérem. Vizsgám lesz és nem szeretném lekésni.
                - Igen, tudom. – mondta, mintha ez olyan természetes lenne.
                - Honnan tudja? – érdeklődtem, s közben már közeledtünk az iskolához.
                - A fiam is ott tanul, neki is ma lesz az utolsó vizsgája.
                - Ki a maga fia? – kérdeztem hüledezve.
                - Martin Johnson. Azt hiszem ti csak Jo-Jonak nevezitek. – magyarázta, és már egyből tudtam, kiről van szó.
                - Martin a maga fia? Én mondjuk, nem hívom Jo-Jonak, jobban tetszik a Martin. Mellesleg nagyon ügyes a srác, hallottam párszor játszani.
                - Igen, az. –mosolygott.  – Büszkék is vagyunk rá.
                - Van miért. Sokra viszi még az életben, tudom.  – bíztattam és komolyan is gondoltam.
                Martin zongoráik, de olyan szinten akár Beethoven vagy Mozart.  A tanárok folyton dicsérik és szeretik őt. Bár kissé lázadó típus, de látni rajta, hogy szereti és élvezi a zenei művészetet.
                - Megérkeztünk. – állította le a kocsit a sofőr.
                - Köszönöm Mr. Johnson, tessék. – nyújtottam át a pénzt, majd kiszálltam a gépjárműből.
                - Sarah, ha találkozol Martinnal, megmondanád neki, hogy sok sikert kívánunk? Tegnap nem volt alkalmam beszélni vele, de ma. – búslakodott.
                - Mindenképp átadom, viszlát. – köszöntem el már a kocsi mellől, a járdán állva és mikor megfordultam beleütköztem valakibe.
                A testemet átjárta a hideg és a szőr elállt a hátamon. De ja vu érzésem volt. Mikor felnéztem az illetőre, meglepettségemben nem tudtam mit csináljak. Egy pillanatra megtorpantam, majd a nyakába ugrottam. Lehet, hogy furcsa, de nagyon örültem, hogy úja látom. 

      - Jai. – suttogtam nevét a fülébe. – Hogy kerülsz ide? – húzódtam el tőle.

      - Hozzád jöttem, Sarah. - mondta, de nem túl boldogan.

- Valami gond van? – néztem rá ijedten.
- Nincs, csak látni akartalak, annak ellenére is, hogy rosszul esett mikor pár napja lekoptattál a telefonban.
- Ne haragudj azért, de tényleg rengeteget kellett még ismételnem. És most is sietnem kell, bocsáss meg kérlek. – mondtam egyenesen a szemébe, amiből szomorúság tükröződött.
- Gondoltam. Sok szerencsét. Szia. – ennyit mondott és már indult is. Nem hagyhattam ennyiben.
- Jai, kérlek. – ragadtam meg a kezét.
- Mit akarsz még?- szólt vissza durván.
- Ne menj így el. Nem akarok haragban lenni veled, de nekem most fontosabb a vizsga. Utána beszélhetünk, de ezen az életem múlik.
- Tudom, én is átéltem.
- Most be kell mennem. – mondtam búslakodva. – Nagyon aranyos vagy, hogy eljöttél, és köszönöm. – léptem közelebb hozzá.
- Úgy éreztem, el kell jönnöm. Nem tudom miért.
- Én sem tudom biztosan, de nagyon örülök. – mosolyogtam rá.
Kicsit jobb lett a kedve, mivel visszamosolygott, majd megölelt. Beleszippantottam a pólójába, hogy érezzem az illatát majd egy puszit adtam az arcára, és ekkor a háta mögött megláttam Davidet. Megijedtem és elhúzódtam Jaitől, mire furcsállóan nézett rám.
- Most el kell menned. – suttogtam.
- Mi? Miért?
- Csak menj! Kérlek. – szinte már könyörögtem. Tudtam, hogy David milyen. Nem elég, hogy megcsalt, de ő az a tipikus rossz fiú és benne volt már néhány galibában és egyszer 2 évet ült a sitten.
- Sarah. – nézett rám aggódóan.
- Majd beszélünk, ígérem!  Még egyszer köszönöm. Szia. – mosolyogtam felé, majd gyorsan befutottam az iskolába.

Bentről figyeltem az eseményeket. Jai elsétált lehajtott fejjel, David pedig elment mellette, de nem bántotta, meglepettségemre. Leült a lépcsőkre és ott várt. Biztos voltam benne, hogy itt lesz, míg ki nem jövök. Most mit csináljak?

- Miss Ellen. – szólt rám az igazgató.

- Jó napot igazgatóúr. – fordultam meg felé és kedvesen rámosolyogtam.

- Sok sikert a vizsgához. Remélem sikeres lesz az írásbelije. – mondta szigorúan, de kissé kedvesebben és a mosoly kivehető volt szája sarkából. 

- Köszönöm, Uram. Sokat tanultam rá, remélem, hasznát vehetem. 

- Én is remélem. Jó munkát. – s ennyivel megfordult és távozott az előtérből én pedig indultam a teremhez.

Mikor odaértem, egyből megláttam Martin Johnson-t és odaléptem hozzá.

- Szia, Martin. 

- Ó, szia, Sarah. Hogy vagy?

- Köszönöm jól, és te?

- Megvagyok. Kicsit izgulok. – mosolygott zavartan.

- Én is. – mondtam. – Apukád üdvözöl, és sok sikert kíván.

    - Apa? Hol beszéltél vele? – kérdezte meglepődve. 

- Pont az ő taxiját fogtam ki, és beszélgettünk kicsit.

- Jaj, értem. – mosolygott. – Köszönöm, hogy átadtad.

  Pont elmondta, mikor az igazgató lépett a folyosóra, ahol várakoztunk. 

- Hölgyeim és Uraim. Tessék befáradni, hamarosan elkezdjük az év végi zeneismeret vizsgát. – Jelentette ki, mire az összes hallgató betódult a hatalmas terembe. 

Mindenki elfoglalta a helyét. Még vártunk néhány percet, a tanárok ismertették a szabályokat és kiosztották a tesztlapokat. Mielőtt nekikezdtünk, egy pillanatra eszembe jutott Jai. Ha lezajlik ez a vizsga, azonnal felhívom és beszélek vele. 

Az órát elindították, mi pedig nekikezdtünk a tesztlap kitöltésének. Az izgulásom egy szempillantás alatt elszállt, mikor megláttam a teszt tartalmat. Már az első kérdésre tudtam a helyes választ. Remélhetőleg az össze ilyen könnyű lesz.

4.Fejezet:Jenny

Csóka csajok, netán fiúk :D Íme az újabb rész és nagyon jól esne, és nagyon szeretném ha komiznátok, szeretném tudni mit gondoltok az írásaimról. Könyörögni nem fogok, csak szépen kérem, hogy jelezzetek! Ma megyek Pestre szóval a következő rész talán csak vasárnap este vagy hétfőn lesz! Addig is élvezzétek a 4. fejezetet! :)
Feliratkozni, komizni stb. még mindig lehet ;) Pusziiii

*Jai szemszöge:

Miután elköszöntünk Sarah-val, elindultam az iskola felé, ahol a húgom táncóráját tartják. Futni kezdtem, hogy minél hamarább odaérjek. Sajnos a kocsim bekrepált és most a javítóban van, a motor pedig még nem jött meg. Igen, apa eléggé gazdag, de ezzel sosem vágtam fel. Örülök, hogy mindent megkapok, amire szükségem van, de az hogy szinte sosem látom őt, eléggé bosszantó.
                A húgom Bostonban él anyával. A szüleim négy éve váltak el. Apa folyton csajozik, anya pedig nem talált azóta senkit maga mellé. Én egész jól viseltem a válást, azonban a húgom… Hónapokig zokogott. Teljesen magába esett, senki sem tudott rajta segíteni. Volt mikor napokra bezárkózott a szobájába és ki sem mozdult. 

                És most, hogy itt van New Yorkban apa nem is figyel rá, alig beszélt vele amióta itt van, vagyis 5 napja. Azt még megértem, hogy engem, a 24 éves fiát úgymond leszar, de hogy a 13 éves lányára sem tud szánni egy napot, felbosszant.
                Én apával ide költöztem, mivel akkoriban még nagyon jó volt a kapcsolatunk, ami mostanra egy pengőt sem ér. Ha beszélünk is, vagy a munkájáról vagy arról, hogy megint milyen buszát csípett fel.
                Mikor a suli elé értem Jenny, ott ült a lépcsőkön, a fején fülhallgatóval. Biztos megint Nirvana-t hallgat. Folyton azt nyomatja. Odaléptem mellé és mikor meglátott egyből felpattant és megölelt jó szorosan. Ritkán csinálja ezt, valami gond lehet.

                - Végre itt vagy. – mondta elszoruló hangon.
                - Hé, Jenny. Mi a baj húgi? – simogattam meg a hátát és adtam egy puszit a feje búbjára.
                - Megint kicsúfoltak. – suttogta.
                - Mi? Kicsoda? És miért? – néztem rá döbbenten. Mi az, hogy megint? Miért csúfolják őt és kicsoda?
                - Jack. A lábam miatt. Mikor spiccezni kell, mindig kifordul a bokám és nagyon durván nézek ki és ilyenkor mindig kinevetnek. – motyogta.
                - Ezt eddig miért nem mondtad?
                - Mert szégyelltem magam.
                - Jajj Jenny, előttem ne szégyelld magad, és ezt már nem egyszer elmondtam. Hé csajszi. –emeltem fel a fejét az állánál fogva és biztatóan rámosolyogtam.
                - Köszönöm Jai. – mosolygott vissza könnyes szemekkel. Nem sírt, csak szipogott kicsit.
                - Mit szólnál, ha beugranánk Bobbyhoz? – adtam az ötletet.
                Bobby az egyik közeli büfé tulajdonosa. Egyszer segített a húgomnak, mikor beakadt a cipője a csatornába és az óta nagyon jóban vannak. Bobby egy hatalmas arc. Folyton felvidítja az embert, igazi humor herold.
                - Ez király ötlet. –csapott bele a tenyerembe már vidáman.
                Elindultunk a büféhez és közben beszélgettünk. Eszembe jutott Sarah és elmeséltem Jennynek.
                - Emlékszel még a lányra, akit mutattam neked? Hogy már régtől szerelmes vagyok belé?
                - Igen persze, emlékszem. – mosolygott. – Csaknem…
                - Hát. Ma egybe ütköztünk mikor jöttem volna érted. – nevettem s közben a tarkóm vakargattam.
                - Azt a mindenét! Na mesélj gyorsan. –sikítozott.
                - Épp befordultam a sarkon, épp akkor mikor Ő is és mindketten leestünk a földre. – kuncogtam.  – Aztán majdnem lehordott, de még előtte bocsánatot kértem és felsegítettem a földről. Nagyon kivolt. A haja kicsit kócos volt az arca pedig tiszta víz, pontosabban könny.
                - Úh, durván neki mehettél. – nevetett fel Jenniffer.
                - Nem. Rajta kapta a pasiját egy másik csajjal, és na. Megviselte a dolog.
                - Sajnálom. De mesélj, mi volt utána? – egyre kíváncsibb volt.
                - Hát. Elkezdett esni az eső így beszaladtunk a közeli gyors étterembe és meghívtam. Kb. két órát átbeszélgettünk és mikor indultunk megpuszilt. – olvadoztam. Igen, lehet gúnyolódni, de ha szerelmes vagyok, akkor semmi sem érdekel. Nem tagadom, az érzéseimet. Igen, van pár tetkóm, keveredtem már rossz társaságba, de megjavultam. Iszok, bulizok, mint a többi kamasz, de igenis vannak normális érzéseim.
                - Juj de édes. És még fogtok találkozni, ugye? Elkérted telefonszámát?
                - Igen, és igen. Ma este el is hívom, akarom hallani a hangját. – mosolyogtam és előrebámultam.
                Mikor odaértünk a büféhez be akartunk menni, de be volt zárva. Bobby szabadságra ment.
                - Hát ezt benéztük. – sóhajtott Jenny.
                - Hát alaposan. Na, mindegy, majd máskor. Gyerünk haza. – karoltam át és elindultunk hazafelé.

•••••

                Bent feküdtem a szobámban és facebook-ot nézegettem a telefonomról. Pontosabban Sarah adatlapját. Annyira gyönyörű, hogy az már félelmetes. Bárcsak az enyém lehetne. Olyan boldoggá tenném, mint még soha senki. Bármit megadnék neki, csak boldog legyen mellettem. A világon én lennék a legboldogabb, ha ő lenne a barátnőm.
                Miközben a képeit nézegettem, eszembe jutott, hogy fel akartam hívni. Ránéztem az órára, fél 7 van. Még nincs késő, remélem, nem fogom zavarni és tudunk kicsit beszélni. A délutánra visszagondolva örülne, ha beszélnénk. Azonnal az asztalhoz ugrottam, ahol a székem volt, amin a nadrág, ami ma volt rajtam. Hogy ez miért fontos? A nadrágzsebembe mélyesztettem a telefonszámot a papíron. Gyorsan kihalásztam és már be is pötyögtem a telefonba. Megnyomtam a zöld gombot. Kicsöngött. Néhány másodperccel később beleszólt édes hangján.
                - Haló?
                - Sarah? Jai vagyok, remélem nem zavarlak. – szóltam bele oly vidáman, mint még soha. Reménykedtem, hogy legalább annyira örül a hívásomnak, mint én az ő hangjának, bár ezt kétlem.
                - Jai! Őő, az a helyzet hogy vizsgám lesz, és nagyon izgulok, és félek szóval most nem jó az időzítés. Ne haragudj, le kell tennem, muszáj tanulnom. Szia. - letette.
                A telefont még mindig a fülemnél tartottam. Lekoptatott. Azt hittem, hogy beszélni fog velem, de csalódtam. Lehet túlzás, de kisebb sokk ért. Kopogtak, majd belépett az ajtón Jenny.
                - Jai? Minden oké? – kérdezte, mikor látta az arcomon, hogy tehetetlen vagyok.
                - Felhívtam. – mondtam egyszerűen.
                - És? Beszélgettetek? - érdeklődött tovább.
                - Lekoptatott. Azt mondja, tanulnia kell, mert lesz még egy vizsgája pár nap múlva.
                - Hoppá. Ne izgulj bátyó, biztos nem szeretne megbukni. Nehogy felvedd a dolgot. Hívd fel pár nap múlva, hidd el, örülne neki. – biztatott. Igaza lehet. Nem kéne túl reagálnom a dolgokat.
                - Igazad van. – mosolyogtam rá erőltetetten.
                - Gyere ide. – húzott magához és megölelt.
                - Szeretlek. – súgtam a fülébe és szorosan megöleltem.
                - Én is szeretlek. – mondta majd elengedett. – Most megyek tusolni, aztán lefekszem. Fáradt vagyok.
                - Rendben kicsim. Jól teszed. Én talán még megnézek egy filmet, aztán én is húzom a ló bőrt.
                - Szeretem, amikor kicsimnek szólítasz. – kuncogott. – Na jó éjt bátyó. – s azzal kilépett a szobámból, át a fürdőbe.
                - Szép álmokat Jennykém. – szóltam utána, majd becsuktam az ajtót.
                Ledőltem a hatalmas ágyamra és felkapcsoltam a laptopom. Felnéztem FB-re ahol egy új üzenetem volt. Gyorsan megnéztem, hogy aztán menjek filmezni, de mikor megnyitottam meglepődtem és egy nagyot dobbant a szívem. Sarah írt. Csupán ennyit: „Ne haragudj”. Mint az idióták, úgy mosolyogtam. Szóval bántja, hogy nem beszéltünk. Máris jobb lett a kedvem és úgy teszek, ahogy Jenny mondta. Pár napig nem hívom, hagyom, had tanuljon, remélem sikerül a vizsgája, aztán írok neki, vagy hívom. Már alig várom.
                Lementem a közösségi oldalról és felmentem az egyik online filmes oldalra. Úgy döntöttem, hogy a Nagyfiúkat nézem meg, már úgyis rég láttam. Bekapcsoltam, és míg töltötte, leszaladtam a konyhába popcorn-ért és kóláért.
                Mire vége lett a filmnek elálmosodtam, lekapcsoltam a laptopot még utoljára megnéztem a telefonomról a képét és álomba merültem.

3.Fejezet:Otthon, édes otthon!

                Helóka:3 Tegnapra terveztem a 3. részt, de nagyon fáradt voltam és majdnem egész nap nem volta itthon, így nem bírtam befejezni, de most már itt van. Nem lett valami jó, de ez van :/ Remélem azért lesz néhány pipa és vélemény kinyilvánítás. Úgy döntöttem, hogy a további fejezeteket kicsit megfűszerezem, hogy könnyebb legyen elképzelni az embereket, helyszíneket, állapotokat. Jó olvasást és ne feledjetek feliratkozni és komizni!!! :) Valamint még arra is megkérnélek titeket, hogy osszátok és terjesszétek a blogot! Köszönöm.
:))pusziii ♥

*Sarah szemszöge:

                Én megőrültem. Teljes mértékben megőrültem. De annyira jól éreztem magam vele, és jobbá tette a napom. Hálás vagyok neki ezért, de most már a sulira kell figyelnem. Holnapután lesz az utolsó vizsgám, zeneismeretből. Nagyon izgulok, mivel ez az egyik kedvenc tantárgyam és kíváncsi vagyok, hogy teljesítek élesben. A próbavizsgák nagyon jól sikerültek, így reménykedem, hogy a hivatalos vizsgán is remekelni fogok. Lehet, kicsit durván hangzik, de az életem múlik rajta. Ha nem írom meg, és kidobnak, nem csak anya fog csalódni benned, de nem tudok mit elkezdeni más iskolában. Semmihez sem értek. Csak dobolok és egy kicsit basszus gitározom, de ez minden.
                Édesanyám is a Juilliardra járt. Ő színésznek tanult, és mindvégig csodásan szerepelt. Jelenleg a Broadway-en dolgozik. Nem meglepő, néhány éve felkérték, hogy legyen az iskola igazgatója, de nem vállalta. Különös okot nem tudok, de azt tudom, hogy nem igazgatónő ként szeretné leélni az életét. Mielőtt a Broadwayire került, egy New York-i színészképző magániskolában tanított és megunta. Szerepelni akart, nem pedig szerepeket tanítani.
                Már csak pár háztömbnyire voltam a lakásunktól, mikor anya hívott.
                - Szia, Sarah. Merre vagy?
                - Szia. Már az utcában vagyok.
                - Ó, akkor mindegy. Csak kellett volna az üzletből egy kis keksz.
                - Mégis mire? – kérdeztem csodálkozva. Általában nem eszik kekszet egyikünk sem.
                - A szembe lévő házba beköltözött egy idősebb házaspár és nekik szerettem volna vinni sütit, de akkor majd csinálok másmilyent.
                - Rendben. Máris otthon vagyok és valamit meg szeretnék beszélni veled. - mondtam komoly hangon.
                - Aggódnom kéne?
                - Az anyám vagy mindig aggódnod kéne értem. – kuncogtam a telefonba. – De egyébként nem. Na szia. - s azzal letettem a telefont és becsúsztattam a zsebembe.
                Gyorsabban lépkedtem hazafelé. A nap hét ágra sütött így lekaptam a dzsekimet és a kezemben vittem. Mikor a házunk elé értem egy pillanatra megálltam. Mindig megcsodáltam a hatalmas épületet. Imádtam itt lakni. Régebben a külvárosban laktunk, de túl kicsi volt a ház így vettünk egy újat, amint volt rá keret. A mostani sokkal tágasabb, szebb és lakályosabb. Minden nap örömmel mentem haza.

                Apa itthon van. Kint parkol a Range Rover-je. Már 3 napja nem találkoztam vele, jó lesz újra látni. Jonathan Ellen zenei producer, bár még nem annyira ismert, de már több száz zenekart, énekest, bandát szerződtetett. Lehet kicsit fura, de nem szeretném, ha engem is ő szerződtetne, már ha eljutok odáig.

                Beléptem az ajtón és egyből megláttam anyát. Épp pakolt az egyik bőröndbe, de miért?          
                - Anya te meg mit csinálsz? – vontam kérdőre döbbenten.
                - Jaj, kincsem. El kell utaznom pár napra, de a hétvégére itt leszek és megünnepeljük a sikeres vizsgádat egy vacsora mellett, jó? – mosolygott közben egy puszit nyomott az arcomra és tovább pakolt.
                - Komolyan elmész? Azt hittem segítesz.
                - Szia Sarah. Hogy telt a napod? – lépett ki apa a konyhából a kezében egy doboz sörrel. – igen, igen. Sörözik. Bármennyire is meglepő egy középkorú, irodás, zakós, nyakkendős embertől, de van, mikor naponta megiszik egy doboz sört.
                - Apa, jó újra látni téged. –mentem oda hozzá és egyből megöleltem. – Ugye te itthon leszel holnap?

                - Sajnálom kicsim. Holnap érkezik egy banda Kanadából és még aznap szeretnék az össze számot feljátszani. Lehet, csak éjjel jövök haza, sajnálom. – mondta búslakodó arccal majd lehuppant a kanapéra és felkapcsolta a tv-t.
                - De mi lesz a vizsgámmal? Meg fogok őrülni. – fogtam a fejem hüledezve. Noah! Ő biztos segít.
                Elkezdtem rohanni az emeletre. Azonnal a bátyám szobája felé vettem az irányt, s egy hirtelen ajtónyitással majdnem beestem az ajtón.
                - Noah mond, hogy… Ó basszus, ne haragudjatok. – fordultam el hirtelen. A szobában a testvérem és a barátnője épp. Na, értitek. Legalább zárták volna be az ajtót.
                - Csesszed meg Sarah, kopogni nem kéne? – ordibált Noah. Én már kint a folyosón a becsukott ajtó előtt és vártam, hogy kijöjjön. Nem első alkalom volt, hogy rájuk nyitottam. Ilyenkor mindig kínosan érzem magam, de egy kettő átmegy rajtam.
                Néhány perccel később kinyitódott az ajtó és kilépett rajta a bátyám egy szál alsóban. Kidolgozott felsőtestét mindig megcsodáltam. Hiába a testvérem, kegyetlen jól néz ki. Az ajtót résnyire nyitva hagyta, így beláttam a szobába. Az ágyon ott ült El, a testvérem barátnője. Már 3 éve együtt vannak. Elisabeth jövőre végez, szintén a Harvardon. Ott is ismerkedtek meg, mikor El elsős lett. Elég érdekes találka volt, de ez egy másik sztori. 

                - Kérlek szépen hugi, tanulj már meg kopogni. – mondta mérgesen, de tartotta magát.
                Nagyon bántott a dolog, mivel ahogy már mondtam, nem első alkalommal történt ilyen.
                - Jó, tudom, ne haragudj. –néztem rá boci szemekkel, ez mindig bejön.
                - Na, gyere ide. – húzott magához és szorosan megölelt közben jobbra- balra forgatott kicsit. – Hinyoztál. –motyogta a hajamba.
                Miután befejezte a sulit, elment Philadelphiába a nagyinkhoz. A nagymama tolószékes lett pár éve, mivel volt egy karambolja és nagyon súlyosan megsérült, sajnos. Noah elment hozzá és nagypapához, pár napra és ma délelőtt ért haza, így még nem találkoztunk.
                - Te is nekem. Hogy van a nagyi?
                - Egyre jobban. – mosolygott boldogan. – Jár tornázni és azt mondták, ha így folytatja még akár járni is fog tudni, de persze csak mankókkal.
                - Ez komoly? Á de jó. A nyáron majd leugrom hozzájuk pár napra, úgy terveztem.
                - Jól teszed, hiányolt téged. Ja és üdvözöl. Amúgy visszatérve az előbbihez. Miért is nyitottál ránk, olyan hirtelen?
                - Csak azt akartam kérdezni, hogy itthon e vagy holnap, és hogy tudnál e segíteni? – kérdeztem bizakodva, felhúzott szemöldökkel.
                - Bocsi, de még ma elmegyek itthonról. El-léknél töltök pár napot, aztán megyek melózni is majd. Miért? Miben kellett volna segítenem?
                - Ne már. – nyafogtam. – Tudod, hogy holnapután lesz az utolsó és egyben legfontosabb vizsgám.
                - Jaj, ugyan hugi. Te is tudod, hogy megcsinálod, ne parázz már ennyire. Felesleg még most is tanulnod, hisz mindent tudsz. Még jobban, mint az igazgató. – nevetett, mire én is elmosolyodtam.
                - Igazad lehet, de attól még félek. Inkább főzök egy kávét és megyek, átnézem az egyik anyagot.
                - Te tudod, de én most visszamegyek a kedvesemhez, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. – mosolygott huncutul, s betolatott a szobájába, becsukta az ajtót én pedig elindultam a földszintre. Még a lépcsőkről hallottam a zár kattanását. Bezárta az ajtót. Csoda.
                Leugráltam a lépcsőkön a konyhába. Az asztalon már volt egy kávé, gondolom anyunak elkészítve. Nem volt se kedvem, se erőm másikat főzni így elcsentem azt. Tettem bele egy kis tejet és cukrot, s majd még mielőtt észrevette volna, felszaladtam vele a szobámba. Bezártam az ajtót, a kávét letettem az asztalra és a táskámban kotorásztam. Kivettem a telefont a zsebemből, egy zsebit a táskából és kifújtam az orrom. Levetkőztem alsóneműre, feloltottam az éjjeli lámpám és beugrottam az ágyba. Lefeküdtem és felkapcsoltam a telót. A kijelzőn David képe díszelgett. El is felejtettem őt a nagy felhajtásban. Egy pillanatra bekönnyesedett a szemem, de gyorsan letöröltem és belementem a galériába. Az összes közös és róla készült fotót kitöröltem. Végleg el akartam felejteni.
                Mikor végeztem a képekkel, ránéztem az órára. Fél 7.
                - Te atya ég! Már két órája itthon vagyok, és még semmit sem tanultam.
                Azonnal kiugrottam az ágyból, magamra kaptam egy szívecskés pólót és lehuppantam az asztalhoz. Kortyoltam a kávéból, ami akkora már kihűlt és elővettem a cuccaimat. Mikor kinyitottam a könyvet megszólalt az ismerős zene. A telefonom csengett. Az ágy mellé ugrottam, ismeretlen szám volt. Gyorsan felvettem, hogy lerázzam, és végre elkezdhessek ismételni.
                - Haló? – szóltam bele, úgy, mint általában.
                - Sarah? Jai vagyok, remélem nem zavarlak. – szólt bele a fiú, akivel délután összeütköztem. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar felhív, de meglepően örültem neki.
                - Jai! Őő, az a helyzet hogy vizsgám lesz, és nagyon izgulok, és félek szóval most nem jó az időzítés. Ne haragudj, le kell tennem, muszáj tanulnom. Szia. – nem vártam meg míg elköszön. Egyből leraktam a telefont. Remélem, nem veszi fel, hogy csak így lekoptattam.
                De ez most nem számít. Muszáj készülnöm. Elővettem a zenefüzetem és ismételni kezdtem, éjszakába nyúlóan.