1.Fejezet: Jai

                Csak futott és futott. Szemeiből patakként folytak a könnyei látását elhomályosítva. Már ismerte az utcákat így csukott szemmel is könnyen járta végig a város széles járdáit, melyek szélére kőcserepekben muskátlikat, tulipánokat és hasonló élénk színekben pompázó virágokat ültettek. Válltáskája a fenekét és az oldalát csapkodta a nagy rohanásban, sötétbarna haját pedig a szél az arcába fújta. Nem tudta merre megy csak ment. Meglepően egy emberbe sem ütközött bár ez most nem igazán érdekelhette.
                Mikor a következő sarokra ért, nagy puffanással neki ment valaminek, megszédült s a földre zuhant. Megrázta fejét, haját kisöpörte a szeméből, pislogott néhányat majd kiabálni kezdett:
                 - Nem látsz a szemedtől te...-még mielőtt befejezte volna egy szép sor káromkodással, meglátta azt a valamit, pontosabban valakit akinek hála megölelhette a járdát.
                Egy fiú volt. Barna haja oldalt rövidebbre nyírva, középen hátra fésülve és formázva volt, akár csak egy tipikus mai fiatalnak. A fejét simogatta, így arcát csak néhány másodperccel később látta meg. Sziporkázó barna szemei azonnal megigézték a lányt. Telt ajkait legszívesebben azonnal megcsókolta volna.
                - Ne haragudj, kérlek. Nem figyeltem és...-egy pillanatra elállt a szava mikr meglátta, hogy a lány újra sírásban tör ki. – Hé‘, minden rendben? – állta fel, majd a kezét a lánynak nyújtotta.
                - Semmi bajom, csak...-akadozott a hangja.
                - Jai vagyok. – mutatkozott be a srác, majd miután felsegítette, felemelte a táskáját.
                 - Köszönöm. Én..én Sarah vagyok. – erőltettet egy mosolyt, majd mikor a srác szemébe nézett zokogni kezdett. Egy emlék gyötörte, ezért volt úgy kiborulva.
                - Hey! Nyugi.-simogatta meg Jai a lány haját. – Elmondod mi a baj?
                Sarah felnézett és egyenesen a fiúval szemben találta magát. Ajkai résnyire szétnyíltak, szíve egyre szaporábban vert, és akadozva vette a levegőt. Jai óvatosan kisepert egy tincset a lány arcából és letörölte a könnycseppet ami szeme sarkában fénylett. A lány teste remegni kezdett és csak bámulta a mesébe illő szépséget.
                Míg egymás tekintetét fürkészték az ég dörögni kezdett. Ezt egy hatalmas villámlás és az eső követte. Az esőcseppek könnyen gördültek testükön, de ők csak álltak tovább mozdulatlanul.
                Egy csepp Sarah pilláira esett mire a lány észbe kapott és a táskát a feje fölé tette, megpróbálva megakadályozni, hogy az víz testét elérje. Jai körbenézett majd mikor meglátott a másik sarkon egy gyorsét termet megragadta Sarah kezét majd húzni kezdte a lányt. Gyorsan befutottak a teraszra melyet tetőt fedett nevettek egyet, majd Jai ajtót nyitott és beengedte Saraht maga előtt. Mikor beléptek az étterembe erős szag csapta meg orrukat. A sült hús és kóla illata terjengett a restiben. Körbenéztek. Egy pár ült a sarki boxban, rajtuk kívül csak a séf, a szakácsok valamint a két pincérnő tartózkodott a helységben. Az egyik pincérnő épp kávét töltött a pár csészéjébe, míg a másik hirtelen Sarah és Jai elé ugrott és csicsergő, ám kellemes hangon köszönt.
                - Jó napot kívánok. Egy asztal két személyre? – mosolygott kedvesen.
                - Heló. Igen, köszönjük. – válaszolt Jai, majd átkarolta a remegő lányt és a pincérnőt követve egy kétszemélyes bokszhoz közeledtek. Sarah lehuppant a műbőrrel borított fotelra és Jai melléült.

*Sarah szemszöge:

Nem tudtam mit tegyek. Csak azt tudtam, hogy rettentően fázom a vizes ruháimtól és legszívesebben most haza mennék és elmerülnék egy kád forró vízben. Ám ez most szinte lehetetlen mivel, se esernyőm, se kocsim, hogy haza jussak. Meg kell várnom míg eláll az eső és azonnal elindulok.
                És mi lesz Jaiel? Kegyetlenül cuki  srác, de nem ismerem. Atyaég! Egy vad idegen simogat és én hagyom magam. Sarah térj észhez! Le kell lépned. De nem megy, túlságosan is elfogyott az erőm. A sok futás, sírás közben. Beszélnem kell valakivel. Seleena, csak ő tud segíteni.
                Seleena Dotrin a legjobb barátnőm. Már 2. óta elválaszthatatlanok vagyunk. Ő az akivel bármit bármikor megtudunk beszélni. Jelenleg Spanyolországban nyaral a bátyjával, így most nem segíthet. De valakinek muszáj elmesélnem mi történt, különben teljesen tönkremegyek. Lelkileg.
                - Nos? Elmondod mi történt?- nézett felém Jai, és újra megsimogatott.  Hüledezve néztem végig arcán, majd feldühödve lehordtam.
                - Nem is ismerlek, és máris beszéljem ki a magán életem neked? Már bocsánat, de nem vagyok az a fajta lány, aki ily könnyedén belesétál a fiúk csapdájába. –kiabáltam vele.
                A meglepettség egy szempillantás alatt arcára ült és csak bámult rám. Talán túl reagáltam a dolgot?
                - Figyelj. - kezdett bele már nyugodtan – Én csak segíteni próbálok. Tudod, azt hiszem már láttalak a múltkor. A Juilliarba jársz, nem?
                - De, igen. Ezt honnan tudod?
                - Én is oda járok. Illetve jártam. – mosoly huncutul.
                - Hogy érted, hogy jártál? – Talán kirúgták? Vagy ő lépett ki?
                - Idén végeztem. Pár napja. De nem láttalak téged. – összehúzott szemöldökkel figyelte mit fogok válaszolni.
                - Igen, nem voltam ott. A bátyám is akkor végzett. Ő a Harvardra járt. – motyogtam. – De ne tereljük a témát! Nem kéne veled beszélnem. Jobb, ha megyek. – s ezzel felálltam és indultam volna de megragadta a csuklómat.
                - Ne menj, kérlek! – nézett rám kétségbe esett szemekkel. Olyan volt, mintha elveszítene valamit, valakit. Igen furcsa érzések kavarogtak bennem. – Adj nekem egy órát! Meg szeretnélek ismerni. Ha nem tetszem neked, vagy nem vagyok szimpatikus ígérem, soha többé nem kereslek. Soha!
                A hangja és tekintete alapján komolyan gondolta, amit mondott. Mindenképp itt akartam maradni vele. Úgy éreztem, hogy muszáj vele lennem. Mintha csak a sors keze lenne benne. Megbabonázott.
                - Rendben. Kapsz egy órát, hogy lenyűgözz. Remélhetőleg addigra eláll az eső is.
                Láttam rajta, hogy legszívesebben üvöltözött volna örömében, de visszafogta magát.
                - Kezdjük azzal, hogy elmondod mi a baj. –tért azonnal a lényegre. Tudtam, hogy nincs menekvés.  Addig le nem nyugszik, míg el nem árulom.
                - Hm. Pár napja nagyon összevesztem a barátommal.
                - Tudtam, hogy pasi ügy. – sóhajtott közbe. – Mi volt az ok?
                - Az ok? Azt mondták, hogy megcsalt. Megkérdeztem tőle, mire tagadta az egészet. Nagy veszekedés lett belőle és majdnem megütött. – egy könnycsepp bujkált a szemem sarkában, de vissza kellett tartanom. – 2 napig nem jelentkezett. Ma felmentem hozzá, hogy megbeszéljük a dolgokat, de mikor benyitottam a házba…épp az egyik kolléganőjét döngette a kanapén. – elszorult a hangom és újra sírni kezdtem. – Ez után futottam el és ütköztem beléd.
                - Ó hogy az a… Hogy tehetett ilyet? Mocskos állat. Gyere ide. – húzott újra magához és simogatta a hátam mire én egyre jobban kezdtem el sírni. – Nagyon sajnálom.