2.Fejezet:Szia!

Sziasztok! Meghoztam a 2. részt. Nagyon jól esne, ha komiznátok, hogy tudjam érdemes e folytatnom az írást, illetve, hogy hogy tetszik nektek a történet! Szóval ha lesz néhány komment valamint lájk!!! akkor jön a következő rész. :)

*Jai szemszöge:

                Végre beszélhettem vele, bár nem így képzeltem el. Ilyen körülmények között. Két éve láttam először, mikor megjött a suliba. A látvány egyből elkápráztatott. Ily gyönyörű teremtést a világon még nem láttam. S mikor megtudtam, miket preferál és kedvel még inkább felfigyeltem rá. Mindig is bejöttek a rocker csajok. És ő is az, hisz dobol és kegyetlen jól. Bár ez mellékes. Ami igazán megfogott benne az a kisugárzása és a mosolya. Az a csodás mosoly. Mindig felvidított. De most nem mosolygott. Egy idióta seggfej miatt. Hogy tud valaki ilyet tenni azzal, akit szeret, akibe szerelmes, már ha szerelmes volt. Még belegondolni is szörnyű. Mikor rá nézek, legszívesebben megcsókolnám, de ezt nem tehetem. Még túl hamar lenne és lehet, megijeszteném. Meg kell várnom a megfelelő alkalmat.
                - Ne sírj! Nem érdemli meg. – mosolyogtam rá, közben újra letöröltem könnycseppjeit. Legszívesebben elsírnám magam maiért így látom őt, de nem tehetem. Gyengének tűnnék előtte, és elszomorítanám még jobban.
                - Tudom, hogy nem érdemli meg. Engem csak az bánt, hogy átvert és ilyen sunyi módon. És, hogy megcsalt. - vett nagy levegőt, majd szipogni kezdett. Egy kissé lenyugodott de még mindig nem teljesen.
                - Mond, hogy tudnák segíteni rajtad? Hogy tudnálak felvidítani? – néztem mélyen gyönyörű szemébe.
                Nem válaszolt csak mosolygott. Most vajon mit gondolhat? Kinevet? vagy csak nem tudja mit mondjon?
                - Ölelj meg. – motyogta.
                - Micsoda? – tisztán értettem mit mond, csak nem hittem, hogy komolyan gondolja.
                Nem válaszolt, e helyett egyből a nyakamba ugrott és szorosan megölelt. Szívem egyre hevesebben dobogott és rövid tétovázás után visszaöleltem. Nem akartam elengedni. Úgy éreztem egy pillanatra, hogy az enyém. Mélyen belélegeztem édes illatát. Ugyan azt a parfümöt használta, amelyet a testvérem, egy Prada-t. De az övé jobb volt. Éreztem a teste illatát is. Annyira bódító és mámorba ejtő volt.
                Mikor elhúzódott tőlem, nehezen de elengedtem őt.
                - Most te mesélj valamit. – törölte le utolsó csepp könnyeit, s kifújta az orrát. Közben a pincérnő odalépett hozzánk.
                - Hozhatok valamit? – kérdezte mosolyogva, közben elővette a farzsebéből a jegyzetfüzetet és a tollat, és felkészült a jegyzeteléshez.
                - Ő. Én kérnék egy Sprite-ot. – válaszolta azonnal Sarah.
                - Ugyan azt kérem. Valamint egy sajt Burgert.
                - Rendben. Neked esetleg enni valamit? – fordult a lány felé, aki már az étlapot nézegette.
                - Egy csirkesalátát, köszönöm.
                - Pár perc és hozom. – azzal becsukta a füzetet és már rohant is vissza a konyhába.
                - Hol is tartottunk? – köszörültem meg torkomat.
                - Mesélj. Van barátnőd, ha már ez a téma?
                - Nincs. - mosolyogtam. – Lehet nyálas, de várom az igazit.
                Sarah meg sem tudott szólalni. Lehet tényleg nyálas szövegnek tartotta? Vagy hülyének tart, amiért nem szedek fel egy csajt sem?
                - Ez meglepő? – válaszolt hirtelen.
                - Ezt hogy érted? – néztem rá kíváncsian.
                - Kevés az olyan srác, aki az igazira vár.
                - Nos, ez igaz és szomorú. Szeretem a lányokat, mármint mindegyikben van valami szép és csinosak, meg minden, de még egyikben sem láttam meg azt, ami kell nekem. – nagy részben az igazat mondtam neki. De azt nem árulhatom még el, hogy ez iránta nem igaz, hisz Ő az, aki nélkül nem tudom elképzelni a jövőmet. Őrülten beleszerettem.

•••••

Már órák óta beszélgettünk és nevetgéltünk, mikor ezt megzavarta a telefonom csörgése. A testvérem hívott, Jenny.
                - Ó basszus. –mérgelődtem.
                - Mi a baj? – nézett rém Sarah kétségbeesetten.
                - A húgom hív. Úgy volt, hogy ma én megyek érte a suliba. Épp oda tartottam mikor egybeütköztünk és itt kötöttünk ki. Ne haragudj, de fel kell vennem. – mondtam bocsánatkérően, majd félrevonultam.
                - Óh, értem. - mosolygott.
                Felvettem a telefont és a húgom azonnal ordibálni kezdett velem.
                - Jai, hol a francba vagy? Már egy órája várok rád kint a hidegben. –kiabált Jenny. Még csak 13 éves, de eléggé érett a többi korabeli lánytól.
                - Ne haragudj kicsim, de egy barátommal voltam és megfeledkeztünk az időről. Máris indulok érted! – mondtam határozottan és már tettem volna le a telefont, de még beleszólt.
                - Milyen barátod? Csaknem egy lány? – kérdezte izgatottan és huncutul.
                - Majd mesélek, de most indulok érted. Maradj ott! Szia. – s azzal letettem még mielőtt többet kérdez. Visszamentem az asztalhoz, és kezdtem összeszedni a cuccaimat.
                - Sarah, most mennem kell, de találkozzunk még máskor is! – mondtam csillogó szemekkel reménykedve, hogy belegyezik.
                - Rendben. – mosolygott vidáman. – Tessék. Majd hívj fel. – nyújtott át egy papír cetlit, amire egy telefonszám és a neve volt felírva. Azonnal mélyen elsüllyesztettem a nadrágzsebembe el ne veszítsem.
                - Mindenképp hívlak! – mondtam komolyan, de közben mosolyogtam. – Merre mész? Elvigyelek?
                - Nem kell, itt lakok pár saroknyira. – állt fel megigazította magán a ruháit, felkapta a táskáját és együtt elindultunk a pulthoz.
                Gyorsan kifizettem a számlát, elköszöntünk és kimentünk az utcára, ahol már sütött a nap és kellemes szellő csapta meg arcunkat, melyben még kissé érezni lehetett az eső illatát. A lány felém fordult és mosolygott.
                - Köszönök mindent. – közelebb lépett megölelt, én gyengéden visszaöleltem. – Szia. – suttogta fülembe, s mikor elhúzódtunk egymástól egy puszit lehelt az arcomra, és ellibbent előlem.
                 Mire észbe kaptam már az út másik felén állt és mosolyogva hátrafordult. Bár nem hallotta, de utána köszöntem:
                - Szia, Sarah.