5.Fejezet:A vizsga

Sziasztok! :) Ne haragudjatok, hogy tegnap nem hoztam az 5. részt, de nagyon fáradt voltam. Kárpótlásul, ma egy hosszabb fejezetet írtam nektek! Remélhetőleg tetszeni fog. :) 3-4 komment után jön a következő rész, remélem összejön, ugyanis eddig csak néhány ember szorgoskodott. Feliratkozni és megosztani még mindig ér ;)
Jó olvasást. <3

*Sarah szemszöge:

                Ma lesz a vizsgám. Reggel rémálmomból felriadva keltem. Szörnyű volt és teljesen leizzadtam. Az álom arról szólt, hogy megbuktam a vizsgán és a következményeiről. Beszaladtam a fürdőbe, és azonnal megmostam az arcom jéghideg vízzel, de nem segített. Levetkőztem, beleálltam a kádba és megeresztettem a csapot, amiből először lassan csorgott a langyos víz. Míg a cseppek végigjárták minden egyes porcikámat, egyfolytában a vizsga járt a fejemben. Nagyon remélem, hogy sikerül, és tovább tanulhatok az egyetemen.
                Miután lezuhanyoztam, magam köré tekertem a törölközőt, a hajamat turbánba csavartam, a fogkefére nyomtam a kedvenc mentolos Colgatemből és míg a ruháimat válogattam össze, a fogam mostam. Nem tudtam, mit vegyek fel. Nem lehet túl kihívó, se laza. Elegánsnak, mégis csinosnak kell lennem.  Hosszú gondolkodás után végül a fekete rakott szoknyámnál kötöttem ki, egy hozzá illő puncsos-narancsos toppal és egy fehér zakóval, amit még a nagyitól kaptam a 18. szülinapomra. Azóta is imádom, és mindig felveszem, ha ilyen alkalmak vannak.
                A nagymama meghalt a 18. szülinapom után 2 hónappal. Teljesen magamba voltam esve. Nagyon szerettem őt, és folyton nála lógtam hétvégéken, és volt mikor gimiben épp rossz napom volt, elmentem hozzá. Olyankor kint ültünk a verandán és teát, vagy limonádét szürcsölgettünk, közben pletykáztunk és nevetgéltünk. Imádtam, hogy bár már idős volt, a körmeit folyton kifestette. Volt mikor erős piros volt, vagy mintás. Nekem is folyton ő csinálta meg, és csak dicsérni tudták, bárkinek mutattam is. Nagyon hiányzik.
                Az emlékek egy kissé benedvesítették szemeimet, de nem akartam sírni, így gyorsan megtöröltem és tovább folytattam a válogatást.
                Az összeállításhoz egy fehér kézitáskát választottam, valamint a kedvenc Gucci cipőmet és egy nyakláncot.

Hajamat kibontottam a turbánból és kifésültem, majd megszárítottam. Ha frissen van megszáradva, egy kissé hullámos. Így hagytam, csak két oldalt tűztem el hullámcsattal. Arcomra halovány, de mutatós, kissé füstös hatású sminket raktam. A fülembe egy apró Swarovski fülbevalót szúrtam, és felvettem a ruháimat. A cipőt még nem, előtte összepakoltam a szükséges dolgokat, majd lementem a konyhába.
                Anya a nappaliban ült egy köntösben, kávéval a kezében és a legújabb Vogue számot olvasgatta. Kicsit meglepődtem, azt hittem még nincs itthon, de ezek szerint az éjjel érkezhetett. Odaszökkentem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára, mire elmosolyodott.
                - Hogy érzed magad, kincsem?
                - Eléggé izgulom, de te hogy kerülsz ide? Nem az volt, hogy holnap jössz?
                - De igen, de gyorsan befejeztük a munkát, így hamarabb elengedtek minket.
                - Oh, értem. Van valami kész kaja? – kérdeztem, közben a konyha felé vettem az irányt.
                - Valamit készíts magadnak. Nem csináltam semmit, ne haragudj. – szólt vissza anya, de közben tovább bújta a magazint.
                - Csodás. – morogtam, majd elővettem a pirítót és beraktam 2 szelet tószt kenyeret.
                Míg azok sültek, öntöttem egy pohár narancslevet és leültem az asztalhoz és a telefonom-babráltam. Közben Noah is felkelt és hátulról átkarolt.
                - Jó reggelt hugi. Ha gondolod, elvihetlek a suliba, úgy is van arra dolgom. – mondta aranyosan, közben ásított egyet.
                - Megtennéd? – néztem rá mosolyogva, majd egy puszit adtam neki és felálltam, hogy kivegyem a kenyeret a pirítóból.
                - Hát persze. Tudom, hogy mennyire ideges vagy, szóval ez alap. – kacsintott rám és ő is betett 2 kenyeret a gépezetbe.
                - Köszönöm. – mosolyogtam rá, majd az egyik kenyere megkentem vajjal és tettem rá egy lapsajtot, a másikra pedig barackdzsemet raktam.
                Egy bögrébe öntöttem két korty kávét, majd leültem az asztalhoz, és befaltam a kenyereket és a kávét.

•••••

                - Siess már Noah! – kiabáltam a bátyámnak, már a kocsiban ülve. Azzal az okos fejével, a kocsi kulcsokat persze, hogy nem hozta magával. Még ezzel is kell húzni az időt.
                - Nyugi, már itt is vagyok. – ugort az ülésre és beindította a kocsit.
                A megengedett sebességben kellett mennünk, mert ma reggel csak úgy hemzsegtek a rendőrök, akár a méhek tavasszal. Nagyon ideges lettem, mivel már csak 1 órám volt, hogy odaérjek. Fél órával a kezdés előtt ott kellett lennünk.
                Már közel voltunk a célhoz, mikor egy nagy dugóba kerültünk a Brooklyn hídon. Nagyon ideges lettem és pánikba estem.
                - Sarah, nyugodj le. – fogott le Noah, és mélyen a szemembe nézett. – Nem lesz semmi gond. Időben oda fogsz érni, megígérem! Valahogy kikeveredünk innen. – mondta, s közben körbenézett, hogyan tudnánk kijutni a dugóból. De sehogy.
                - Nem, Noah elmegyek. Átszaladok a kocsik között, és fogok egy taxit.
                - Biztos vagy benne?
                - Nincs más választásom. Nem akarok elkésni és nem is fogok. – több sem kellett nekem, kipattantam a kocsiból és az autók közt szlalomozva eljutottam a híd végéig. Lefutottam az utcára, már amennyire bírtam a magas sarkúban, és 2 perc alatt fogtam egy taxit. Behuppantam a kocsiba és már mondtam is a címet, ahová kérem a fuvart.
                - Jó napot, a Juilliard Egyetemhez, köszönöm.
                - Sürgős?
                - Igen, kérem. Vizsgám lesz és nem szeretném lekésni.
                - Igen, tudom. – mondta, mintha ez olyan természetes lenne.
                - Honnan tudja? – érdeklődtem, s közben már közeledtünk az iskolához.
                - A fiam is ott tanul, neki is ma lesz az utolsó vizsgája.
                - Ki a maga fia? – kérdeztem hüledezve.
                - Martin Johnson. Azt hiszem ti csak Jo-Jonak nevezitek. – magyarázta, és már egyből tudtam, kiről van szó.
                - Martin a maga fia? Én mondjuk, nem hívom Jo-Jonak, jobban tetszik a Martin. Mellesleg nagyon ügyes a srác, hallottam párszor játszani.
                - Igen, az. –mosolygott.  – Büszkék is vagyunk rá.
                - Van miért. Sokra viszi még az életben, tudom.  – bíztattam és komolyan is gondoltam.
                Martin zongoráik, de olyan szinten akár Beethoven vagy Mozart.  A tanárok folyton dicsérik és szeretik őt. Bár kissé lázadó típus, de látni rajta, hogy szereti és élvezi a zenei művészetet.
                - Megérkeztünk. – állította le a kocsit a sofőr.
                - Köszönöm Mr. Johnson, tessék. – nyújtottam át a pénzt, majd kiszálltam a gépjárműből.
                - Sarah, ha találkozol Martinnal, megmondanád neki, hogy sok sikert kívánunk? Tegnap nem volt alkalmam beszélni vele, de ma. – búslakodott.
                - Mindenképp átadom, viszlát. – köszöntem el már a kocsi mellől, a járdán állva és mikor megfordultam beleütköztem valakibe.
                A testemet átjárta a hideg és a szőr elállt a hátamon. De ja vu érzésem volt. Mikor felnéztem az illetőre, meglepettségemben nem tudtam mit csináljak. Egy pillanatra megtorpantam, majd a nyakába ugrottam. Lehet, hogy furcsa, de nagyon örültem, hogy úja látom. 

      - Jai. – suttogtam nevét a fülébe. – Hogy kerülsz ide? – húzódtam el tőle.

      - Hozzád jöttem, Sarah. - mondta, de nem túl boldogan.

- Valami gond van? – néztem rá ijedten.
- Nincs, csak látni akartalak, annak ellenére is, hogy rosszul esett mikor pár napja lekoptattál a telefonban.
- Ne haragudj azért, de tényleg rengeteget kellett még ismételnem. És most is sietnem kell, bocsáss meg kérlek. – mondtam egyenesen a szemébe, amiből szomorúság tükröződött.
- Gondoltam. Sok szerencsét. Szia. – ennyit mondott és már indult is. Nem hagyhattam ennyiben.
- Jai, kérlek. – ragadtam meg a kezét.
- Mit akarsz még?- szólt vissza durván.
- Ne menj így el. Nem akarok haragban lenni veled, de nekem most fontosabb a vizsga. Utána beszélhetünk, de ezen az életem múlik.
- Tudom, én is átéltem.
- Most be kell mennem. – mondtam búslakodva. – Nagyon aranyos vagy, hogy eljöttél, és köszönöm. – léptem közelebb hozzá.
- Úgy éreztem, el kell jönnöm. Nem tudom miért.
- Én sem tudom biztosan, de nagyon örülök. – mosolyogtam rá.
Kicsit jobb lett a kedve, mivel visszamosolygott, majd megölelt. Beleszippantottam a pólójába, hogy érezzem az illatát majd egy puszit adtam az arcára, és ekkor a háta mögött megláttam Davidet. Megijedtem és elhúzódtam Jaitől, mire furcsállóan nézett rám.
- Most el kell menned. – suttogtam.
- Mi? Miért?
- Csak menj! Kérlek. – szinte már könyörögtem. Tudtam, hogy David milyen. Nem elég, hogy megcsalt, de ő az a tipikus rossz fiú és benne volt már néhány galibában és egyszer 2 évet ült a sitten.
- Sarah. – nézett rám aggódóan.
- Majd beszélünk, ígérem!  Még egyszer köszönöm. Szia. – mosolyogtam felé, majd gyorsan befutottam az iskolába.

Bentről figyeltem az eseményeket. Jai elsétált lehajtott fejjel, David pedig elment mellette, de nem bántotta, meglepettségemre. Leült a lépcsőkre és ott várt. Biztos voltam benne, hogy itt lesz, míg ki nem jövök. Most mit csináljak?

- Miss Ellen. – szólt rám az igazgató.

- Jó napot igazgatóúr. – fordultam meg felé és kedvesen rámosolyogtam.

- Sok sikert a vizsgához. Remélem sikeres lesz az írásbelije. – mondta szigorúan, de kissé kedvesebben és a mosoly kivehető volt szája sarkából. 

- Köszönöm, Uram. Sokat tanultam rá, remélem, hasznát vehetem. 

- Én is remélem. Jó munkát. – s ennyivel megfordult és távozott az előtérből én pedig indultam a teremhez.

Mikor odaértem, egyből megláttam Martin Johnson-t és odaléptem hozzá.

- Szia, Martin. 

- Ó, szia, Sarah. Hogy vagy?

- Köszönöm jól, és te?

- Megvagyok. Kicsit izgulok. – mosolygott zavartan.

- Én is. – mondtam. – Apukád üdvözöl, és sok sikert kíván.

    - Apa? Hol beszéltél vele? – kérdezte meglepődve. 

- Pont az ő taxiját fogtam ki, és beszélgettünk kicsit.

- Jaj, értem. – mosolygott. – Köszönöm, hogy átadtad.

  Pont elmondta, mikor az igazgató lépett a folyosóra, ahol várakoztunk. 

- Hölgyeim és Uraim. Tessék befáradni, hamarosan elkezdjük az év végi zeneismeret vizsgát. – Jelentette ki, mire az összes hallgató betódult a hatalmas terembe. 

Mindenki elfoglalta a helyét. Még vártunk néhány percet, a tanárok ismertették a szabályokat és kiosztották a tesztlapokat. Mielőtt nekikezdtünk, egy pillanatra eszembe jutott Jai. Ha lezajlik ez a vizsga, azonnal felhívom és beszélek vele. 

Az órát elindították, mi pedig nekikezdtünk a tesztlap kitöltésének. Az izgulásom egy szempillantás alatt elszállt, mikor megláttam a teszt tartalmat. Már az első kérdésre tudtam a helyes választ. Remélhetőleg az össze ilyen könnyű lesz.